- Nem tudom mit vigyek – ütögettem a falat. Eli-chan a fejét rázva mosolygott felém, neki könnyű volt ő már mindent belepakolt.
- Ayu, Reita nem azt fogja nézni, hogy mibe vagy – a barátnőm mindig olyan logikusan tudott gondolkodni, olyan nyugodtan. Még azt sem idegesítette fel, hogy pár óra és Ruru karjaiban lehet. Én persze olyan ideges voltam, mint soha. Frissen szerzett japán nyelvtudásom kételyeket ébresztett fel bennem a társalgást illetően.
- Oké, de akkor sem mehetek valami szakadt göncbe oda – morogtam az orrom alatt. Bedobáltam azért még két pólót, majd elhúztam a cipzárt a bőröndön. Barátnőm már útra készen állt az ajtóban. Elvonszoltam a kocsiig a csomagom és beültem, Eli mellém. Az út ugyan nem tartott sokáig, nekem azonban mégis úgy tűnt, hogy már órák óta autózgatunk Budapest forgalmas útjain.
- Megérkeztünk – ébresztett fel apám az álmodozásból. Úristen, ne meghalok, gondoltam amikor kiszálltam. Mindketten elköszöntünk apától és befutottunk a terminálba. Úgy éreztem magam, mint egy szardíniás dobozban, miért pont most vannak itt ennyi ember? Miközben Lacííh, ahogy hívni szoktam, azt tudakolta mikor és honnan indul a gépünk addig én vigyáztam a cuccainkra. Kicsit még sokkos voltam. Az elmúlt napokban, amik boldogsággal keveredett izgalommal teltek, elrepültek, mintha nem is lettek volna. Csupán egy hét telt volna el, hogy barátnőm bejelentette: Japánba megy és magával visz engem is.
- Ayu indulás, pár percünk van csak – Eli-chan felhúzott az ülőhelyemről, majd a tömegen áthúzva egy idétlenül mosolygó nő felé húzott. Engem belökött a géphez vezető úthoz ő pedig elment a csomagjainkat beadni abba a valamibe. Lassan mentem, azt akartam, hogy együtt maradjunk, meg nélküle ha hülyén hangzik is, védtelennek éreztem magam a nagy tömegbe. A gépnél voltam amikor megjelent. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, aztán felszálltam a gépre. Gyorsan megtaláltuk a helyünket. A következő tíz percben két nő azt magyarázta hol vannak a dolgok ha netalántán lezuhannánk. Amikor végeztek mindenki nyugodtan ült a helyén kivéve engem. Az mp4-em ott volt a kezemben, viszont még a mindig megnyugtató dallamok sem adták enyhülést. A félelem jeges karomként szorította a torkomat. Utáltam repülni.. Istenem csak le ne zuhanjunk!!!!
Rendben megérkeztünk Japánban, és még le sem zuhantunk. Eli-chan amilyen gyorsan lehetett leszállt a gépről, maga mögött húzva engem is. A tömeg meglódult, mindenki a célul kitűzött helyre sietett, nem is figyelve arra, hogy útközben agyonnyomnak minket. Egymás kezét szorongatva próbáltunk együtt maradni. Gyönyörű látványt nyújthattunk ahogy szorosan egymás mellett állva nézegettünk körbe értelmes fejjel.
- Ott a nevem - sikoltottam fel amikor megláttam egy hatalmas táblát. - Meg a tiéd is... ééés Reita! Menjüünk haza!
- Ayuno! Jössz! - barátnőm elkezdett a híresség felé húzni. Próbáltam nagy ellenállást mutatni, azonban Reita képére kiülő gúnyos mosoly romba döntött mindent. Elég idiótának tarthat, ha meg még hisztizek akkor mi lesz? Szép lassan vonszoltam magam Eli után, próbáltam teljesen észrevétlen maradni. Természetesen a másik lány ezt nem hagyta. Amint meglátta Uruhát ugyan odament hozzá, de el is kezdte magyarázni ki vagyok és hogyan kerülök ide. Aoi szépeket mosolygott, Reita is meg úgy mindenki. Eli olyan gyorsan dumált, hogy alig bírtam követni a mondandóját, bár ezzel csak én voltam így.
- Menjünk... - Ruki ennyit bírt kinyögni egész idő alatt. December volt, s az énekes nem valami rétegesen öltözött fel. Reita és Ruru elment a csomagjainkért majd pár perc múlva csatlakoztak hozzánk. Az autó kint várt minket, még álmomban sem gondoltam, hogy egyszer egy Audi Q7-sel fogok utazni Tokióban. Reita beült a volán mögé, mi a hátsóülésre. Az út viszonylag jól telt, kivéve mikor a fiú átkozta a forgalmat, meg a zsarukat és mindenki aki szerinte: nem tud vezetni, és hülye! A hülye alatt azokat értette, akik a gyalogátkelőhelyeken siettek át. Akik meg nem tudtak vezetni, azok azok voltak akik betartották a sebességkorlátozó táblákat. Tehát Reita mindent tud csinálni, csak nyugodtan vezetni nem! Ezzel a gondolattal ültem Eli mellett, aki nagyon jól elbeszélgetett Ruruval. Ahogy félfüllel figyeltem meghallottam, a hülyüléseink néhány részét, vagy a nyári találkozásunk pillanatainak felidézését. Nekem is nevetnem kellett néhány emléken, azonban én nem voltam olyan vidám mint a többiek. Nem tudtam miért lettem szomorú, hiszen nem is bántott senki vagy hasonló. Aztán rájöttem, hogy máris azon gondolkodom milyen kevés napot töltünk el a fiúkkal.
- Megérkeztünk - kiáltotta el magát Aoi. A gitáros kipattant a kocsiból, a többiekkel együtt. Valahogy nekem is sikerült kikászálódnom és körbenéznem, hova is érkeztünk meg. Megdöbbenésemre egy hatalmas, erkélyes ház előtt álltunk. Az épület mögött hatalmas udvar terült, amin jórészt egy hatalmas medence nyújtózkodott. Sajnos tél volt, ezért nem vehettük bele a programba a késődélutáni csobbanásokat. -Ayu.. itt  vagy??
- Persze - toltam el az arcom elől Rei kesztyűs kezét. Én persze voltam olyan kretén, hogy nem hoztam magammal kesztyűt. Nem is nagyon kellett, mivel Reita nem engedte a kezem. A fiú mellett lépkedve bementem a házba, ami szebb volt mint ahogy elképzeltem.
- Ugyeee mellettem alszol? - hallottam Ruru hangját.
- Nem azt mondták vendégszobákban fogjuk tölteni az éjszakát? - Eli direkt húzta a fiút, aki nem vette annyira jó néven a poént.
- Eli ne csináld, kérleeek! - könyörgött még mindig. Kezdtem sajnálni szegényt, tudtam milyen ha Eli-chan megmakacsolja magát.
- Rendben de messze maradj... - gondolkodtam, hogy most ez is poén volt-e, hiszen a lány a legnagyobb perverz a világon. Ránéztem és láttam, hogy elmosolyodik, szóval tényleg csak viccnek szánta a dolgot. Ruru boldogan tapsikolva mutatta az utat a szoba felé, én meg álltam ott mint egy idióta.
- ... nyerteeem!
-..... na nee még egyszer!
-....... Ruki te már ne próbálkozz..
-..... csak még egyszer.... a francba - amikor a tizedik ilyen párbeszéd játszódott le, kíváncsian átsétáltam a nappaliba, ahol Aoi, Ruki és Reita állt. Kai mosolyogva figyelte az eseményeket. Mikor meglátott ez a mosoly még nagyobbra húzódott. Okos pillantásokkal pislogtam felé, azonban nem szólalt meg. Felállt és elment Ruruék után.
- Ayuuu ugyee velem alszooool?
- Nem velem fog!
- Húzzatok innen velem fog... - a három srác egymással veszekedett.
- Kérdezzétek meg Elit ő biztosan...
- Normális vagy? - támadt rám Reita. - Uruha meg is gyilkol ha a közelébe megyek. Kai nagyon bátor.... Ruru már a nyertes kiválasztásánál nagyon szemezett a barátnőddel. Olyan boldog volt amikor végül is ő nyerte... Látnod kellett volna - ha olyan volt mint Eli, akkor eltudom képzelni, nevettem.