Órákig beszélgettünk mindenről, olyanokról is amik általában nincsenek bent a beszélgetéseinkbe. A percek nagyon lassan teltek, talán túlságosan is lassan, és Ruru sehol. Eli-chan úgy nézett ki, mint akit ez egy cseppet sem zavar. Halkan dúdolta a Versailles-tól a Serenade című számot.
- Kezdődik az éjjel... az éjjel, amikor nem tudok aludni
Látni akarlak
Nyomasztó a meg nem szakadó idő
Hosszú a dalom... - kisétált az ajtón, a dalt azonban továbbra is énekelte. Láttam, hogy leül a hintára, az ajkai folyamatosan a sorokat dúdolták. A szívem elszorult amiért így kellett látnom, és minden azért a kis csitri miatt.
- Rei-sama - kiabálta mikor kimentem a hátsó ajtón. A banda tagok a lépcsőn ültek, nem szólaltak meg. Leültem Reita mellé, annyira gondterhelt a tekintete, gondoltam amikor rám nézett. - Hol van Uruha?
- Nem tudom, valószínűleg ott alszik Mayanál. Tudod, szereti azt a libát, hiába mondjuk neki, hogy csak a pénze kell neki. Ő szentül hiszi, hogy Maya is épp annyira szereti, mint ő. Nem hallgat ránk... - Ruki bólogatott, Kai és Aoi csak bámult maga elé. Aoi tűnt a leglehangoltabbnak, ezért megkértem, hogy menjünk be a szobájába. - Mi akkor megkeressük Elit.
- Rendben - kézen fogtam Aoit és elhúztam. A ház csendes volt, úgy éreztem ez a csend fojtogató, valami nyomasztó érzés lappang ebben a csendben. Mikor beértünk a szobába leültem az ágyra. Nem tudtam mit mondani Aoinak, nem ismertem eléggé hozzá. – Csináljunk valamit…
- Mit? – ült le mellém bánatos fejjel. Tanácstalanul körbenéztem a szobába, a szemem megakadt a gitáron.
- Mondjuk taníts meg gitározni – javasoltam félénken. Aoi elmosolyodott, és a gitárért nyúlt. Az ujjait a húrokra tette, a másik keze a gitár nyakán vándorolt. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem meg jobban magamnak a karkötőt ami a kezén volt. Egy szív alakú medált csatolt valaki rá, fiúhoz képes ez egy kicsit szokatlan volt, azonban azt a tényt vetette fel, hogy Aoinak van barátnője. Ez valahogy elszomorított, igaz nem értettem miért, de nem harcoltam ellene. Átadtam magam a féltékenység és a szomorúság keveredésének kusza hálóiba. Egyszer azon gondolkodtam, mennyire jó lenne ha én lehetnék a lány helyébe, a másikban pedig, hogy milyen kár, hogy nem én vagyok az a lány. Vajon Eli-chan is így érezheti magát?
- Ayu itt vagy? – lengette meg a karját előttem Aoi.
- Persze, hogyne, csak picit elkalandoztam – ez nem volt akkora hazugság hiszen tényleg nem a Földön jártam. – Aoi, szerinted Elinek lenne esélye Rurunál?
- Őőő.. hát, izé… - a fiú nagyon meglepődhetett, mert egy értelmes mondatot nem bírt kinyögni. – szerintem biztosan. Rendes, aranyos és nagyon tisztességes lánynak tűnik, Ru-chan egész biztos szimpatizálna a gondolattal, ha nem lenne Maya. Miért?
- Ja, semmi! Csak kíváncsi voltam mit gondolsz róla – mosolyogtam rá. Aoi bizonytalanul visszamosolygott, aztán újra belevetette magát a magyarázásba. Nem tudtam nagyon figyelni, végig az járt a fejembe amit mondott. Valahogy segítenem kell Elinek, nem tudom hogy, de valahogy muszáj lesz. Olyan aranyosak lennének együtt, meg hát mindketten megérdemlik a boldogságot. Hirtelen azon kaptam magam, hogy egy csöpögős nyáltömeg lettem.
- Próbáld meg – adta a kezembe a gitárt Aoi. Mit is kell megpróbálnom? Ilyen fejjel néztem Aoira, akinek azonnal lejött, hogy nem figyeltem rá egész idő alatt. – Tudtam, hogy nem itt jársz.
- Bocs, Elin és Rurun gondolkodtam…. – nem hazudtam neki, úgy gondoltam, hogy Aoi talán tudna nekem segíteni. És ha tud, akkor csak könnyebb lesz a dolgom…