Ruru sok baromságot mondott még az este folyamán, ami kicsit feledtette velünk az Elivel történteket. Azonban amikor teljes csend telepedett ránk, nem lehetett nem arra gondolni, hogy vajon most mit csinálnak Ruruék?
- Maya is ott van, ugye? – kérdeztem mikor nem bírtam a bénító csendet.
- Igen.. ott van – ült le mellém Kai. – De nyugi, Ruru nem engedi bántani a kiscsajt. Bár.. ha jobban belegondolunk, nem lehet mit tenni. Maya közveszélyes.. szerintem még saját magától sincs biztonságba.
- Na kösz szépen – fújtattam. Kai elmosolyodott aztán elkezdett ölelgetni. Nem értettem miért kezdte el, de nem ellenkeztem, hagytam, hogy ölelgessen. Álmos voltam, ráadásul bosszantott a tudat, hogy a barátnőm egy elmebeteggel van összezárva. Kai bármennyire viccnek szánta, igaza volt; ha Mayat elkapja a hév, s neki megy Elinek, Ruru nem tudja majd megállítani.
- Nem hozhatnánk ide Elit? Nem akarom annál a normátlannál hagyni – fordultam Ruki felé. Az énekes nem válaszolt, felkapta a kocsi kulcsot és intett, hogy kövessem. Nesztelenül követtem, ha Reita meglát, biztosan megsemmisíti a tervem. Ő azt akarta, hogy Maya és Eli összebarátkozzanak. Azonban ezt mindenki lehetetlennek tartja, már aki tud ésszerűen gondolkodni.
- Szerinted mit mondjuk nekik; cső megjöttünk, Eli most gyere, mert Maya egy őrült?! Vagy hogy képzeld el.
- Megmondom Elinek, hogy jöjjön el velünk, meg kell értenie, hogy nem biztonságos ha ott marad. Igaz, úgysem ha velünk jön, hiszen a csaj bármikor felbukkanhat, de ott mi fölénybe vagyunk. – a tervem nagyon jónak tűnt, s én biztos voltam benne hogy beválik. Ruki némán hajtott az Audival, ami hangtalanul száguldott Tokió elhagyatott utcáin. A fővároshoz képest, nem volt nagy a forgalom, mondhatni nem is volt. Néha tűnt fel egy-egy autó, azonban azok is befordultak, ezzel sem akadályozva minket. A járdákon is többnyire csak néhány embert lehetett látni, sokan amikor meglátták a márkás járgányt mutogattak utánunk, majd hangosan kiabálva beszálltak egy autóba.
- A francba, francba, francba – ütötte a fiú a kormányt. Hátranéztem, a vér szinte megfagyott bennem, azt hittem meghalok rögvest.
- A rohadt életbe, yakuzák ugye? – Ruki bólintott, és gázt adott. A kocsi meglódult, a gumik csikorogtak, egy igazi akció filmbe illő jelenetet éltünk át. Azzal a kis különbséggel, hogy az akció filmeket én a TV-be szeretem nézni és nem szeretném átélni a pillanatokat.
- Maya félig meddig tagja ezeknek az állatoknak. Ezért is olyan amilyen.. Ha elérünk hozzá már nem lesz gond – ez némileg megnyugtatott, mégis bennem hagyta a kételyeket: mi lesz ha nem érünk oda időbe, ha beérnek minket, vagy mondjuk elénk vágnak valamelyik sarkon? Mi a jó Istent fogunk mi akkor csinálni, nem elég Eli problémája, itt egy újabb. – Fel kellene hívni, fogd a telefont, úgy van benne, hogy idegbetegelmef*sz .
- Na de Rukiii – vettem elő a telefont, a kesztyűtartóból. Könnyen megtaláltam a névjegyzékbe a lányt. Megnyomtam a hívást gombot és magamba könyörögtem annak a libának, hogy vegye fel. Kicseng, kicseng, kicseng… Basszus vedd már fel azt a rohadt telefont. Sajnos azonban a vonal másik vége süket maradt… most mi lesz velünk?