Kamijo hirtelen eltűnt, helyét átvette az üresség. A szél hangosabban süvített, csak akkor vettem észre mennyire hideg van. Egy dallam kelt szárnyra a levegőben, átsüvített a kopár ágakon, s a távolban tornyosuló fekete kastélyon. A lábam köré kígyók gyűltek, mérgesen engedték bele fogaikat a lábamba. A fájdalom elviselhetetlennek tűnt. Lerogytam a földre, kezeim teljesen ernyedtek voltak, szempilláim elnehezültek. Vajon, ez a halálom napja?
-Ayu… Ayu kérlek ébredj fel – Eli sírós hangját hallottam a fejem felől. Nagy nehezen kinyitottam szemeit és körbenéztem. Egy kórház fehérre meszelt falait véltem felfedezni. Az ágyam mellett egy kis asztal volt, amin egy váza ékeskedett, teletömve vörös rózsákkal.
- Mi történt? – próbáltam felülni, de nem tudtam, az egész testem zsibbadt, a fejem lüktetett a fájdalomtól.
- Mayánál rosszul lettél.. és nem tudtunk felébreszteni. Már vagy két órája csak fekszel.. – magyarázta készségesen Eli. Feladtam a küzdelmet a testemmel, inkább visszahuppantam a párnára. Az orromban éreztem a vér szagot ami Maya konyháját lengte körbe. Láttam magam előtt a véres kést ami annyira megbabonázott.
- Maya… Maya mit csinált? Láttam ahogy boncolta szét azt a nyulat – a hangom elcsuklott, mert a fejemben újabb lüktető fájdalom hasított. A nyelvem zsibbadt, képtelen voltam tovább beszélni.
- Amikor kimentél, bejött hozzánk, hogy hallotta az ajtócsapódást, s nem néztél ki valami fényesen. Legszívesebben felképeltem volna olyan bájvigyorral jelentette be az egészet. Amúgy őt bevitték egy elmegyógyintézetbe, mert a szobájában elég érdekes dolgokat találtak.
- Mint például? – kérdeztem kíváncsian. Az a lány tényleg őrült..
- Képeket… lányokról. Ezzel nem lenne semmi baj, ha nem mind Ruruval pózoltak volna, vagy valami Ru-chanos dolog nem lett volna a kezükben. A képek sok helyen meg voltak karcolva, mintha valaki késsel kezdte volna szétszedni őket, gyanítom Maya azt csinálta. Találtak még véres állati maradványokat. Nem tudom megérteni ezt az őrültet, teleszórta a csontvázakat vérvörös rózsaszirmokkal. . . Ayu, figyelsz? – a rózsa hallatán megborzongtam. Eleven élt bennem annak a rózsa kép amit álmomban láttam.
- Hölgyem, kérem menjen ki. A doktorúr hamarosan megérkezik – kérte egy kedves ápolónő Elit. Talán valakinek feltűnt, hogy végre magamnál vagyok, s ezért szólt az orvosnak.
- Természetesen, azonnal megyek. Majd még beszélünk – ment ki a szobából a lány. Az orvos tényleg hamarosan megérkezett. Őszes, bajuszos és elég öreg volt. Modora csapnivaló, olyan hangnemben beszélt velem, hogy sejtettem kedvenc időtöltéséből szakítottam ki: a láblógatásból.
- Ezt nem értem… - mormogta egy fiatal ápolónak. – Semmi baja, pedig elég rosszul került hozzánk.. Azért tartsd rajta a szemed Akira.
- Rendben sensei – megdöbbentem a megszólítástól, azonban nem mondtam semmit. Türelmesen vártam míg végre befejeződik a vizsgálat, és mindkét „orvos” kimegy a kórteremből.
A vázára szegeztem a tekintetem. A rózsák lágyan táncoltak a szélben ami a résnyire nyitott ablakon bújt be. Szavak visszhangzottak a fejemben, szavak amelyeket nem értettem, s melyektől legszívesebben megszabadultam volna. Mégis inkább hagytam, hogy suttogjanak nekem, és engedtem csábításuknak, éreztem a fájdalmukat. Magam előtt láttam Yasmine you szoborszépségű arcát, szegény mennyire meg volt törve, gondoltam bánatosan.
-Hey te kis halott – ugrált be Ruki a maga szokásos vidám stílusában. Nagy nehezen elszakítottam minden emlékszálat ami az álmomhoz húzott és rámosolyogtam az énekesre.
- Azért nem teljesen. Az a baj, hogy még magam sem tudom mi történt. – Ruki leült mellém és a kezembe nyomott egy szál fekete rózsát. Döbbentem néztem a kezemben tartott virágot, olyan lehettem, mint aki még nem látott ilyet.
- Mire emlékszel? – Ruki már komoly ábrázatot öltött fel magára. Neki jutott az a feladat, hogy kifaggasson.
- Maya konyhájában álltam. A lány éppen egy nyulat boncolt fel, undorító látvány volt. A vér szaga nehézzé tette a levegőt, szinte fullasztóvá. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de elbűvölt amikor megláttam a véres kést. Percekig csak álltam s néztem ahogy egyre több vér folyik ki szegény kis állatból. Akkor szabadultam ki amikor Maya megszólalt. Itt kifutottam leültem az ajtó elé a többit már tudod.
- Szóval tényleg a méreg volt… - suttogta Ruki, inkább magának mint nekem.
- Méreg, milyen méregről beszélsz?!
- Tudod Maya ért egy kicsit a méregkeveréshez és…