A napok eseménytelenül teltek. Az orvosok kiengedtek a kórházból, azt mondták nem lesz semmi baj. Mayával sem történt semmi, annyit tudtunk róla, hogy egy elmegyógyintézetben van. Ruru azonban összeomlott, mint ahogy Eli is. Olyanok voltak amikor elmentek egymás mellett, mint két idegen. Rá sem néztek a másikra, mi pedig nem tudtunk ellene semmit sem tenni. Próbáltam Elivel beszélni, de süket maradt mindenféle tanácsra, s kérésre.
- Feladom, mind a kettő olyan makacs, hogy talán két élet sem lenne elég a meggyőzésükre – huppant le egyik nap mellém Aoi, miután kijött Uruha szobájából. Nekem sem volt már több ötletem, hogyan tudnánk segíteni nekik. – Talán ha Ruki beszélne velük.. ő mindig jó volt az ilyesmikben.
- Kétlem, bárki bármit mond nekik nem hallgatják meg az embert – ráztam meg a fejem. Fájt, hogy nem tudok nekik segíteni, hiszen annyira szerettem mindkettőt.
- Na igen, de azért egy próbát megér, te meg addig eljössz velem vásárolni – csatlakozott a beszélgetéshez Kai. – Mióta a kórházból kiengedtek csak itt ülsz, és próbálod azt a két hülyét összehozni. Pedig mi egyáltalán nem így képzeltük el ezt a hetet. Maya azért jól megkevert mindent…
- Nem csak ő – dőlt ki Kai a kanapén. – Gondold el mi lett volna ha ezt egy koncerten csinálja. Belenyomja mindenkibe azt a szart, csak azért mert „együtt” vannak velünk. Azt hiszem akkor öltem volna meg, bár itt is közel álltam ehhez.
- Nyugi srácok, inkább örüljünk annak, hogy Ayu él és virul. Rosszabbul is elsülhetett volna ez az egész – bölcselkedett Aoi. Mindenki nagyokat bólogatott majd mikor már úgy döntöttünk, hogy elég volt ebből feltápászkodtunk. Aoi megkereste Rukit, Reita és Kai pedig úgy döntöttek nem rúgják fel programunkat, ezért elmentünk egy kis szórakozóhelyre. Nem nagyon éreztem magam biztonságban, főleg nem Maya miatt, hiszen kitudja merre jár az, az elvetemült.
- Menjünk innen – fogta meg kezem Reita. Aoit is elhúzta a csábító akciójából, amit nem vett valami jó néven.
- Mi van miért akarsz menni? – méltatlankodott, s csalódottan nézett a vörös hajú lány után.
- Yakuzák – felelte röviden Reita. Aoival egymásra néztünk, nem értettük miért kell egy ilyen kis dologért lelécelnünk. – Úgy tudom Ayunak volt már egy találkozásuk velük…
- Igen, de nem történt semmi – gyorsítottam meg a lépteim, hogy betudjak ülni a kocsiba. – Rei ne vidd túlzásba a dolgokat, kérlek!
- Maya ismeri őket, bizonyára elmondta mekkorát bukott veled és miattad van valamilyen részt a sárga házban. Ne hidd azt hogy majd sütikével meg teával fognak fogadni.. Kiscsaj, ébredj fel ez maga a kegyetlen élet!
- Haver asszem igazad van.. kiszúrtak minket – pillantott fel Aoi a visszapillantó bámulásából. – Mióta elindultunk az az autó követ minket!! És ez a parkolóban volt, már vártak minket. Szépen belesétáltunk a csapdájukba. – a kerekek csikorogtak ahogy Reita bevett egy kanyart. Félve pillantottam hátra, az autó kis pontnak látszott, de tudtam, hogy valahogy most nem lesz szerencsém. Ha meglát minket egy rendőr biztosan megállít, s akkor beérnek minket. Még a fakabátok sem mernek ellenszegülni a yakuzákkal.
- Mi lenne ha bemennénk egy helyre.. és mondjuk kijönnénk a hátsóbejáraton?! – ez az ötlet teljesen abszurdnak tűnt, mégis jobb volt, mint végig száguldani egész Tokión. Reita lefékezett egy épület előtt és már pattant is ki. Aoi sóhajtozva ráncigált ki engem is és követte barátját.
- Ez teljesen meghülyült – mondta futás közben. Reita nem nézett hátra, futott. Ez megment minket?