Kétségbeesetten kapaszkodtam meg, a ház előtt húzódó út monoton hangjában, remélve, hogy így fel tudok ébredni. Azonban nem sikerült, bárhogyan próbáltam nem sikerült. Nem találtam magam ismét Aoi mellett. Feladtam, s nekidőltem a falnak, majd lassan lecsúsztam a földig. Beletúrtam csapzott hajamba, amitől csak még rosszabb lett. Egy mély sóhaj tört fel belőlem, mikor a homlokomat remegő térdeimnek támasztottam.
Valami elém esett, és hangosan széttört. Nem néztem fel, nem érdekelt mi az. Aztán még egy, majd még egy esett le és törött el. Felemeltem fejem kezeim takarásából, s bambán bámultam az előttem szétterülő üvegszilánkokat. Kinyújtottam a kezem, mire egy kis szirom alakú üvegdarab esett rá. Felnéztem, s legnagyobb meglepetésemre egy üvegrózsa volt a falon, aminek a szirmai akkor hulltak le.
A nap simogatására ébredtem fel. Aoi már nem feküdt mellettem, és ez talán jobb is volt, mert nagyon zaklatott voltam. Kipattantam az ágyból, és úgy ahogy voltam, Eli és Ruru szobájába rohantam. Ők még javában aludtak, de bármennyire is szemét disznónak tartottam magam, finoman megráztam Eli vállát.
- Csak öt perc… - nyögött a takaró alól.
- Kérlek Eli, fontos lenne – suttogtam, hiszen Ruru még mindig aludt.
- Oké.. – sóhajtott, azonban amikor fel akart kelni, valahogy sikerült orrba vágnia Rurut, aki természetesen emiatt azonnal felkelt. – Gomen.. Nem akartam
- Semmi baj – dőlt vissza Ruru közben erősen masszírozta sajgó orrát. Magamban kuncogtam, ahogy barátnőm pironkodva kikászálódik az ágyból, majd kimegy a szobából. Követtem, egészen a hintáig. Kissé hideg volt, hiszen tél volt. Eli arca fáradságról árulkodott, nagy szemei álmosan pislogtak rám.
- Szóval, mit szeretnél? – kérdezett rá a lényegre. Annyi mesélni valóm volt, hogy azt sem tudtam hol kezdjem. Hiszen ha elkezdtem volna mindent mesélni, talán egész nap ott ültünk volna.
- Nem tudok aludni – kezdtem bele, a legkézzelfoghatóbb dolog akkor a percben az volt. – Vagyis, mióta volt ez a Maya-ügy. Azóta mindig rémálmaim vannak. S nem tudom, mit tegyek. Eli, kérlek, segíts!
- Tudod, hogy néha nagyon nehéz dolgokat kérsz tőlem – sóhajtott fel a lány. – Viszont ha már álmoknál járunk. Én is furát álmodtam. Valami kastélyban voltunk, te és én.
- Egy üvegrózsa – néztem rá nagy szemekkel. Elin látszott, hogy meglepődött. Nem tudtunk mit mondani, csak egy emberre tudtunk gondolni, aki segíthet.
- MAYA – kiáltottunk egyszerre. Ezt ő tette velem, ha tudnánk valahogy beszélni vele, akkor.. akkor talán megtudnánk, fejteni az álmokat, amik gyötörnek minket.
- Láttál, valahol üvegrózsát a házban, bárhol, akárhol?! – elmélkedett Eli. Próbáltam azokat a kis töredékeket összeszedni, ami abból a napból megmaradt. Azonban nem emlékeztem egy üvegrózsára sem, még csak dekorációként sem. Barátnőm is gondolkodott, hiszen ő több helységben járt mint én.
- Én ezt feladom – néztem rá csüggedten. – Végig jártam az összes helyet ahol voltam, és egyikben sem volt bent egy nyamvadt üvegrózsa sem. Hacsak nem megyünk a házhoz, nem fogjuk megtudni, mit jelent.
- Ayuumi, te egy zseni vagy – ragyogott fel a szeme Elinek.
- Mi van? – kérdeztem teljesen bambán, mert nekem nem esett le miről beszél.
- Nem tudjuk kideríteni így, ha itt maradunk. De ha elmegyünk Maya házához akkor kifogjuk!
- Nem, Eli, erre gondolni se merj! És ha meglát minket valaki, vagy ott lesz valaki?
- Nyugi, azt a helyet lezárták.. és Rurunak van kulcsa hozzá. Ne vitázz, éjfélkor indulunk!