KENZO és a többiek nagyon aranyosan viselkedtek. Nem morgolódtak, mert olyan hiperaktív voltam, mint addig még soha és készségesen válaszoltak minden kérdésemre. Természetesen én mindenre kíváncsi voltam, a banda feloszlásától a terveikig.
- Ayu, ne öld meg őket - ült le mellém Eli, pont amikor Yume letámadott és leestem a helyemről.
- Én nem csinálok semmit, ő volt - próbáltam leszedni magamról, azonban az énekes nem volt hajlandó megmozdulni. Pár perc múlva már Takehito és Intetsu is csatlakozott hozzá, majd a többiek is úgy vélték, jó móka, ha szétnyomnak. Eli, hát ő meg finoman, és nőisen felmászott a kanapéról a kupac közepére, s lentről szemlélte, ahogy én meghalok.
- Uralkodom felettetek - tárta szét kezeit, úgy hogy majdnem leütötte Rurut aki fel akart nézni. - Upsz, gomen kicsim. Na, szóval, uralkodom. Szívem, de csontos a hátat. De azért uralkodom!
- Uralkodj az ágyba, ott uralkodj, mert már nem kapok levegőt - löktem meg Yumet kissé, amitől a többiek elvesztették az egyensúlyukat, a rakás szép lassan eldőlt. Eli közben sírdogált, amiért királynősége a szőnyegen hevert. Ahogy hülyéskedett észre sem vette, hogy Ruru eltűnt.
- Eli - mutattam a háta mögé, amikor azt tárgyalta, hogy Aoi és Reita a fő gonosz.
- Mi van? - fordult meg, így pont szembe találkozott a két előbb említettel. Mindkettő rondán nézett rá, amit senki sem értett, hiszen ez csak egy kis móka.
- Ayu, gyere - nyújtotta felém a kezét Reita. Kelletlenül, bár de felálltam és elbúcsúztam az AYABIE tagoktól. Nem tudtam mit akar, vagy hova visz Reita. Aoi mélabúsan követett minket a kocsiig. - Aoi fog elkísérni, és majd ő elmondja, miért kell ezt tennünk.
- De.. - nem tudtam mit mondjak. Nem értettem semmit, Reita megfordult majd elment. Hátra sem nézett, annyit sem mondott "szia". Ránéztem Aoira, követelve a választ, ő azonban belökött az autóba, aztán ő maga is beszállt. Egy kigyúrt állat ült a volán mögött. Bizalmatlanul fürkésztem, nem tűnt valami megbízhatónak.
- Nos, mi ez az egész? – fordultam ismét a gitáros felé. Aoi, viszont nem szólalt meg, nézett ki az ablakon, úgy, mintha nem is kérdeztem volna tőle semmit. – Aoi, gyerünk! Mit akarsz, hova megyünk és miért? Szólalj már meg! Reita azt mondta..
- Reita miatt van az egész! – tört ki Aoiból. – Vigyük ide, vigyük oda. Ne találják meg, aztán szerinted kit érdekel?? Rajta kívül senkit! Miattam maradhattál volna ott is engem ugyan nem érdekel. Mióta ott vagy, mindig csak valami baj van. Állandóan menekülni kell, állandóan rejtőzködni, folyamatosan félni. Nem veszed észre, hogy Eli mosolya sem természetes? Fél, érted? Fél, mert nem akar elveszteni, te meg mindig valamit csinálsz. Valami mindig van, és Reita meg nem kap észbe, hogy ha hazaküldenénk, akkor minden rendbe jönne. Inkább velem végeztet el mindent, minthogy ő csináljon meg bármit is.
- Én nem csinálok semmit! Neked van bajod azzal, hogy nem fekszem le veled, és nem akarok tőled semmit. Az a bajod, hogy Reitával beszélgetek, pedig veled is szoktam. Tudod, nagyon jól mennyire utálom, ha birtokolni akarnak. Te még ezt akartad tenni. Szerinted nekem nem rossz, hogy Eli ilyen. Hogy tudom, nincs minden rendben, és úgy kell mindenkire mosolyognia. Szerinted, olyan jó érzés nézni ölbe tett kézzel, mikor valaki előtted meg akarja ölni azt, akit legjobban szeretsz? Ezt már nem tudtad mi? Komolyan, gyűlöllek! – Aoi olyanra emlékeztetett, amit már rég nem akartam érezni. És ez a rettegés. Rettegtem Elit egyedül hagyni, rettegtem, hogy Akira esetleg ismét megtalálja, rettegtem még egyszer látni ahogy alig él. Legszívesebben kiugrottam volna a kocsiból, fogtam volna a lányt, és Magyarországig meg sem állni vele.
Nem akartam gondolkodni, egyszerűen bámultam ki a fejemből. Szinte minden másodpercben néztem a telefonom, hátha Eli hív. De nem hívott, senki. Lassan elértünk egy házig, ami szinte teljesen beleveszett a sötétségbe. Aoi jelezte a kezével, hogy szálljak ki. A sofőr kivette a cuccaimat, majd visszaszállt a kocsiba és elhajtott. Egyedül maradtam, a csend körbeölelt, és fojtogatott. Az épület hatalmas volt, és ismerős. Közelebb mentem, a lélegzetem is elakadt. Az ajtón egy üvegrózsa díszelgett.