Zakunak könnyek jelentek meg a szemében és még egyszer magához ölelt, mielőtt beléptünk a házba. Mondanom sem kell azonnal letámadtak, hogy mi volt, hogy volt stb. Aoinak meg olyan bűnbánó feje volt, hogy nem bírtam rá haragudni. Azonban egy valaki nem jelent meg, az a valaki aki Zaku után a legjobban hiányzott: Reita.
- Hol van Rei? - súgtam bele Zaku fülébe, miközben a többieket követtük a konyhába. A barátnőmnek egy percre feszültség jelent meg az arcán, de ezt egyszerre felváltotta a higgadt nyugodtság.
- Ayu ne legyél kiakadva! Rei megkérte a barátnője kezét, együtt tervezgetik az esküvőt. Mióta elküldött teljesen hülye, idehozta Kayanocchit is. Aranyos meg minden, de túl gyermeki Reihez, neki olyan csaj kellene mint te. Nem egy ilyen agyatlan - nevetnem kellett, talán keserűségemben. Már semmi nem jön össze? Zaku megláthatta ezt az arcomon, mert gyorsan hozzátette: - Kai sokszor említett meg, miért nem beszélsz vele?
- Majd később, most álmos vagyok, ha nem bánjátok elmegyek aludni - néztem rá a többiekre. Kai egyszerre felajánlotta, hogy aludhatok nála, de nekem az addigi helyem is nagyon jól megfelelt.
A plafon bámulása nem volt annyira szórakoztató, mint általában. Nem tudtam hogyan kényelmesebb, végül feladtam és felkeltem. Az ablak kicsit ki volt nyitva, a hideg szabadon áramlott be. A szoba pont a feljáróra nyílt, amit félelmetesen világítottak meg a lámpák sokasága. Fogalmam sincs miért eszembe jutott Junko története, és hálát adtam az Istennek, hogy velem legalább nem csinálták azt amit vele. Ugyan néha azt kívántam bárcsak mindennek vége lenne, és végre meghalhatnék, eszembe jutott, hogy nem hagyhatom egyedül Zakut. Álmosan pislogtam a Hold felé, ami teljes pompájában tündöklött. Néha úgy éreztem, talán akkor este a legjobban, hogy Japánban az éjjelek teljesen mást jelentenek, mint a többi országban. Ha valaki a szigetországban tölti az éjjeleit, úgy érzi most kezd igazán élni. Velem például soha nem reggel, vagy délután történt valami. Mindig csak este. Hátborzongató!
-Ayu szerintem aludj lassan – nyitott be Ruki. Hátranéztem, Ruki már pizsamában állt előttem. – Aoi is hamarosan érkezik. Nem leszel egyedül, Reita miatt pedig ne aggódj megjön az esze. Ismerem!
- Köszi Ruki – mosolyogtam rá az énekesre. A kis chibi egy picit elmosolyodott aztán gyorsan le is lépett, mert megérkezett Aoi. Nem is gondoltam rá, hogy vele kell aludnom, bár alapból az ő szobájában voltunk. Kicsit féltem, hogy milyen lesz.
- Na aludjunk – csapta össze a tenyerét. Ismét bebújtam a takaróm alá. Nem tudtam milyen álmok fognak ismét gyötörni, talán a méreg még kicsit össze is fogja zavarni a dolgokat. – Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyeneket kell átélnem. Meg tudtok mindent változtatni, az biztos. Ha tudtam volna…
- KÉSŐ ESTI MÁJNASZÖJP-PARTYTIME! – robbant be ordibálva Uruha az ajtón. Egy szál pizsiben, mögötte Zaku egy hatalmas üveggel. – Hoztunk mogyit is! Mert az enyémet, a szejejmemen kívül nem kapja meg senki más!
- Nem tehetek róla, ez ilyen marad örökre! – nevetett fel Zaku, és szorgalmasan öntögette ki mindenkinek a málnaszörpöt. Gyanakodva figyeltem, tanulva az egyszer nekem írt sztorijából. Közben a kómás Kai is megjelent, mögötte Rukival aki káromolt mindenkit, míg be nem ért. Nem tudott ugyanis tovább mert Uruha úgy ahogy volt felkapta és pörögni kezdett vele a szobában. Gyanítottam, hogy Zaku tényleg valami szakét tehetett a málnaszörpbe és Uruha már elég sokat ihatott. Barátnőm vihorászva itta ki a pohara tartalmát, majd a kezembe is belenyomott egy poharat.
- GÁBÁJJ!! – ordította, gondolom már ő sem volt teljesen józan. – Ayu én úgy szeretlek!
- És engem már nem? – Uru ledobta Rukit, aki hatalmasat puffant az ágyon. – Ha megduglak megszeretsz?!
- Gyereket, gyereket – kántálta Aoi és megitta a kimért adagját. Kai tartózkodó volt, de azért ha már én berúgok ő is, ezért az érveivel ellentétben ő is megivott egy pohárkával. Ruki meg.. hát ő fogta az üveget és az egészet benyakalta. Csak azon csodálkozom, hogy nem kapott alkoholmérgezést..