Még mindig az ablakban álltam, mikor Rei belépett a lánnyal a nyomában. Természetesen a GazettE tagok nagyon örültek a fiú jelenlétének. Hiába, én nem tudtam olyan szépen mosolyogni, olyan kedveskedő hangon sok boldogságot kívánni, mint a többiek.
- Kösz mindenki – mosolygott Reita majd felém fordult. – Mi van veled Ayu, olyan nagy csendben vagy!
- Semmi, mi lenne? – csak épp most törted darabokra a szívem, gondoltam szomorúan. – Tőlem már megszokhattad nem?
- Ühüm – Reita megfogta a lány kezét és elhúzta a szobájába. Fel tudtam volna robbanni, meg tudtam volna pofozni a csajt. Igaz soha nem volt szó róla, hogy Reita meg én, de mióta itt vagyunk Reita volt velem a legtöbbet. Én szerettem, s talán néha ő is engem, és… nem tudom elmondani mit éreztem mikor eltaszított, mikor elküldött Kamijohoz.
- Egy picivel kedvesebb nem lehetnél? – könyörgött nekem Ruki. Elengedtem a fülem mellett a kérdését, megjegyzem a csaj nagyon igazítgatta a ruháját vajon miért újra az ablak felé fordultam. Reita mérgesnek látszott, a lány azonban repesett a boldogságtól.
- Ayumi, és Zaku nagyon szívesen látunk titeket is az esküvőn, amit arrébb hoztunk pár nappal – nyújtott felém egy rózsaszín, giccses valamit ami valószínűleg a meghívó akart lenni. Ránéztem barátnőmre, akinek kipirosodott az arca mérgében miközben Reitát nézte.
- Kösz, de nem tudunk elmenni. Arra már RÉG nem leszünk itt – tolta vissza a lány kezét mérgesen, s kirohant a szobából. Utána akartam futni, de Kai megállított, majd fejével Ruru felé intett aki pont akkor ment ki. A többiek közben kitessékelték Reita jövendőbeliét, és kérdőre vonták.
- Én nem akarom ezt az egész esküvő dolgot – szomorodott el Reita. Elakadt a lélegzetem. – Meg akarom védeni Ayut. Ő is csak egy yakuza, akinek tetszem. És ha nem házasodom vele össze, Ayu meghal. Nem fogom még egyszer megtenni. Többé nem engedek senkit bántani.
- Reita, felejtsd már a yakuzákat, felejtsd el a félelmeidet, felejtsd el a múltad. Ez a jelen, nem bántanak, nem tudnak. Amíg melletted vagyok nem. Hagyd abba ezt az ördögi játékot, kérlek. Magadhoz húzol és eltaszítasz. Miért nem tudod abbahagyni ezt végre? – észre sem vettem, hogy a három srác kiment. Mélyen Rei szemébe néztem, a kérdéseim még magamtól is túl komolyak voltak.
- Mert szeretlek! Pont úgy ahogy Uruha szereti Zakumit. Pontosan ugyanúgy…
- Akkor meg mi a probléma? – léptem közelebb hozzá. Ismeretlen érzés járta át a lényem. Valami felfoghatatlan, valami csodás semmihez sem fogható. Mintha a pillangók táncra keltek volna a gyomromban, és épp a hattyúk tavát adták volna elő. Most, hogy Reita egyre közelebb van hozzám, remegek, arcomra mégis mosoly ül. Végül szép lassan magához húz és én már nem teszek semmit, csak hagyom, hogy megcsókoljon. Ez volt az utolsó csók, az utolsó perc és az utolsó ölelés. Ennyi kellett, hogy tudjam hol a helyem, és milyen igazán szeretni. Ez volt a perc amikor tudtam mi mindent kell megköszönnöm Zakunak, és ez volt az a perc mikor a világ megszűnt. Tudtam, hogy a média nagy port kavar majd, és nem leszünk mindig boldogok. De az a lány aki egykor folyton zokogott, és bús álarc mögé bújt, védve a törött szárnyú Angyalt, ismét a régi lett. Egy angyal, egy baráttal és a GazettEval.