Ahogy gondoltam, a kastélyban is ugyanaz fogadott, mint kint. Elöntött a méreg, mégis hogyan képzelik ezt? A körasztalhoz futottam, ahol több öreg Angyal is ült. Érkezésemre felkapták a fejüket, valamelyikük fel is pattant a helyéről.

- Akira-sama micsoda megtiszteltetés Önt újra..

- Kérem, foglaljon helyet. Szeretném megkérdezni, hogy miért hagyták ezt az egészet? – az öregek egymásra néztek, majd felállt a legidősebb. Hosszú ruhája, őszes szakálla valóban bölcsességre utalt.

- Drága Hime. Tudod miért hagytuk, ha szembeszállunk Hoshino Tatsukival édesapád is ellenszegül. Így is több ezer Angyalt végeztettek ki, halálisteneket öltek meg. Nem volt okos dolog, hogy idejöttél, magadra haragítod a merészségeddel a „királynőt”. Miért nem vártad meg azt a pár hónapot? Akkor már nem parancsolhatnának neked, te lennél itt az igazi vezető.

- Matsuura-san mégis mit csinálhattam volna? Ryuk, Rem lent vannak a Földön, Ryuk játéknak használja a halállistát. Egy géniusz most a gazdája, az új világot akarja megteremteni, úgy hogy embereket gyilkol. Ráadásul.. ráadásul a nyomozó L, az aki megmentett mikor az erőm eluralkodott rajtam – rogytam le az egyik székre. A tanács némán várta, hogy folytassam. Gyerekkoromban ők tanítottak a csillagászatra, az etikára és Matsuura-kunnal vizsgáltam az erőm eredendőségeit. – Ryuzakinak nem mondhatom el, az életét kockáztatnám vele. Még a hálámat sem róttam le neki, apa sem tudja mi is vagyok valójában. Tatsuki ezt ellenem is fordíthatja elmondja apának, előhívja belőlem az Angyalt és akkor mindennek vége. Watari emlékszik még rám, talán az igazi énemre is, azonban Ryuzaki nem ismert fel.

- Szóval még mindig nem tudod blokkolni az erőd? – állt fel Takayama-sensei. Ő volt az úgymond, pótnagyapám, mivel az igazi vagy ezer éve egy háborúban meghalt. – Azt hittem megtanultad…

- Takayama-sensei az csak úgy menne ha itt lennék, azonban inkább öljenek meg, minthogy ide visszajöjjek – néztem merészen az öreg felé. Mindenki meglepődve pislogott rám, de nem érdekelt. Felálltam a helyemről, majd távoztam. Hogyan tanultam volna meg, ha itt sem vagyok, füstölögtem magamban. Elhaladtam apám és Tatsuki mellett át az udvaron egészen Yukiék házáig. A nap, Kristályban, még csak most kelt fel, tehát nem kell félnem, hogy esetleg alszanak. Halkan kopogtattam, aztán benyitottam a házba, ahol minden csendbe burkolózott. Átosontam az étkezőn be a kislány szobájába.

 Hatalmas sikítás hagyta el a szám, mikor megláttam egy véres holttestet. Közelebb futottam, hogy megbizonyosodjam róla, hogy nem a kedvenc kis angyalom fekszik halottan.

- Mi a baj, Hime-chan – támaszkodott Yuki álmosan az ajtófélfának. Gyorsan kitessékeltem a szobából, majd magamhoz hívattam Gabrielt. – Yukit ne engedjétek be a szobába!

- Rendben, rendben – trappolt be a szobába az Angyal. – Szerencsétlen, öreg.

- Hm? – mentem vissza a szobába. Gabriel közben rátett egy lepedőt a holtestre, azonban a vérszag még így is mindent elárasztott.

- Matsue-sama – suttogta halkan a fiú, láttam a szemeiben a könnyfátyolt. – Apám utolsó rokona volt. Tőle tudtam meg ki vagyok, mindent tőle tudok. És most… ezért meghalsz Hoshino Tatsuki.

Szemeiben sziklaszilárd határozottság ült. Mivel egyértelmű volt ki tette ezt a borzalmat, nem ellenkeztem a fogadalom ellen. – Hime, szerintem te el akartál búcsúzni Yukitól.

-Oh, igen, igen – szaladtam vissza a kislányhoz, aki anyja ölében ült. – Yuki-chanom én ismét elmegyek, de ígérem visszajövök! Addig Gabriel helyettesít, ha valami baj van mondd el neki nyugodtan!

- De ugye visszajössz? – kérdezte sírós hangon Yuki.

- Hát persze – adtam egy apró puszit a kislány arcára. Kimentem a házból, ami előtt már ott várt a királyicsalád. Szó nélkül elmentem mellettük. Fel tudtam volna ugyan robbanni a dühtől és legszívesebben megütöttem volna Tatsukit, azonban méltóságom még akkor is volt. Inkább el voltam telve a gonddal, amit amiatt éreztem, hogy egy újabb öreg Angyal halt meg. Tudni kell, az öreg Angyalok őrzik a ránk maradt kódexeket, irányítják az emberek érzelmeit. Ha az összes meghal kénytelen kelletlen a halálistenek dolga lesz ez. Ezzel nem is lenne annyira baj, de mégiscsak halálistenek, a kódexek pedig olyan feljegyzéseket tartalmaznak, amik jobb nem megmutatni nekik. Lehet mindenki tudta, hogy Hoshino ezt akarja, azonban senki nem merte volna a szemébe mondani. Bevallom, magam se merném, nem azért, mert félek tőle, hanem azért, mert féltem a többi angyalt, az embereket és a halálisteneket.

- Akkor.. majd még találkozunk – észre sem vettem, hogy Gabriel végig mellettem jött. Töredelmesen rámosolyogtam, majd átléptem a kaput. Lassan haladtam, nem volt kedvem visszatérni. Féltem, féltettem az Angyalokat. Ha Tatsuki mindenkit, ok nélkül, meggyilkol a fiatalok, vagy úgy is mondhatnám, a gyerekek sincsenek biztonságban. Egyébként még olyan sem fordult elő, hogy az Öregek Tanácsi is ellent mond a trónörökös akaratának, bár megértem őket. Én is félem Hoshino Tatsukit, de akkor is!

- Kayano, gyerünk ébredj!! Itt van édesapád – hallottam távolról Rem hangját. Meggyorsítottam a lépteimet, így pár másodperc múlva egy kanapén feküdtem, s úgy tettem aki még alszik. Apa, azonban ahogy jött úgy ment is, csak látni szerette volna mi van velem. Amint elment, fel is keltem és mindent elmeséltem a két halálistennek. Láttam Ryukon a sajnálatot, de mást nem még akkor sem mikor megmondtam, hogy muszáj lesz visszamenniük.

- Hoshino Tatsuki.. valahol már hallottam ezt a nevet, de hol? – harapott bele egy almába Ryuk. Vagy ezer almát megevett mire rájött a nagy talányra. – Hát persze!! Rem, emlékszel mikor elvesztettem a halállistám?? Kérni akartam az öregtől egy újat, de azt mondta keressem meg. Valahol Kristály környékén volt, Kayano, még élt édesanyád. Éjszaka volt már, mikor rátaláltam. Te még kint játszottál a fűben, ezért odamentem, hogy üdvözöljem a kis trónörököst. Tatsuki egy tőrrel meg akart téged ölni, de édesanyád még időben észrevette, ezért nem sikerült..

- Ezt nekem is mesélte – mélyedtem el a gondolataimban. – Azt akarta használjam az erőm.. gondolom el tudja szívni vagy hasonló. Mindenesetre, nem szeretnék most foglalkozni vele, pakolnom kell. Ráadásul valahogy L-t is rá kell vezetnem miben mesterkedik Yagami Light. Ryuk, te meg ne nézz ilyen bánatos képpel, nem veszem el a játékodat.

A nap hátralévő része pakolással telt. Kicsit összetakarítottam a lakást. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. Mivel Ryuzaki nem hisz a természetfeletti dolgokban valahogy meg kell neki mutatnom mi vagyok. A bázison nem jó, hiszen ott minden tele van kamerákkal, a házban viszont semmi és senki nincs. Apa el lesz foglalva a munkájával, Watari pedig talán rá tudja beszélni a nyomozót, hogy jöjjön el velem. Nem volt sok választási lehetősége, mert így is, úgy is el kell jönnie ha el akarja kapni Kirát.

 A nap elhagyta az eget, mikor megjelent a nyomozó. Kialvatlan volt, üres tekintetével végigpásztázott mindent, majd leült az egyik székre. Kissé kényelmetlenül éreztem magam amiért láttam rajta mennyire nem érdekli az egész. Hogy zavarom leplezzem félénken felé nyújtottam egy tábla csokit.

- Nos? – kérdezte miközben a csokit majszolgatta.

- Nem olyan könnyű elkezdeni.. Annyira meglepődtél mikor Watari rám mosolygott, ugye? Pedig csak felismert, nem úgy, mint te.

- Mint én? – hökkent meg. Letette az édességet. Komolyan bólintottam, de nem tudtam hogyan lenne helyes folytatni. – Sajnálom, még mindig nem emlékszem. Dolgoztunk együtt?

- Nem. A legjobb barátok voltunk – tört ki hirtelen belőlem. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz kimondani. – Watari árvaházában. Te tartottál vissza azon az estén, mikor majdnem meghaltam. Akkor tudtad mi vagyok valójában, még én is tudtam, de most már.. egyre jobban kételkedem mindenben. Tegnap azért nem mentem vissza, mert el kellett valamit intéznem az igazi otthonomban.

- Kayano… tényleg, hogy is felejthettelek el!! – szemei könnybe lábadtak, kezei remegve nyúltak felém. Nem szabadott volna megérintenem, hiszen az élete múlik rajta.

- L, segíts! Minden összeomlott, apa bejelentette, hogy költözünk. Ryuk lejött és a halállistával játszadozik, Kristályban pedig ölik az Angyalokat és a halálisteneket. Én ezt nem akarom, kérlek, L.. Segíts!