A nyomozó egy ideig nézett maga elé, majd lassan vett egy nagy levegőt és megfogta a kezem. Szemeim könnybe lábadtak, gyengének éreztem magam. Szinte láttam magam előtt a vesztem, ahogy egyre közelebb és közelebb ér. Nem harcolhatok egy valaki ellen, aki sokkal erősebb, mint én ráadásul fogalmam sincs hányadmagával érkezne.

- Szóval így öl – nézett rám komolyan L. Bólintottam egyet, tudtam mennyit mondhatok, ha biztonságban akarom tudni a fiút. Azonban ha bármivel, akárcsak egy szóval is, többet mondok akár az életébe kerülhet. Nem marad, tehát más, mint csendben bólogatok mikor kérdez valamit.

- Sajnálom, amiért eddig nem mondtam el, de nehéz belekezdeni. Nem is mondhatok el sok mindent, mivel vissza kell mennem. Ha nagyon szépen megkérlek falaznál nekem?

- Édesapád nem tudja – vonta le a következtetést L. Ezt igennek vettem, ezért hazainvitáltam, én meg újra magamhoz hívtam Ryukot. Kicsit ésszerűtlen tervnek tűnt, hogy csak úgy megint visszamenjek, lehet nem is nyitnák meg még egyszer a kaput. Mondjuk, ki tudja, ha már egyszer képesek voltak akkor most miért ne lenének azok?

- Kristályba akarsz visszamenni? Az túl veszélyes – ellenkezett Rem. Igazat kellett neki adnom, ezért meg is jelent egy új, egy sokkal jobb ötlet a fejemben.

- Beszélek a fejessel.. mármint értitek, az öreggel. Ryuk te amúgy is nagy szarban vagy, talán a helyzeteden tudok valamicskét változtatni.

- Katonák figyelek a Halálistenek-földét – figyelmeztetett Ryuk, azonban nem foglalkoztam vele. A katonákat pár perc alatt elintézem, csak az öreg megkeresése lesz a nehéz. Tudni kell róla, hogy mióta anya meghalt rejtőzködik mindenki elől. Akkor jön ki, ha egy halálisten, főként Ryuk, elveszti a halállistáját. Amúgy nem nagyon.

Szóval most perpillanat itt tartunk, én menni akarok, mások azonban nem akarják valahogy. Úgysem számít a véleményük, gondoltam mérgesen, majd összeszedtem az összes erőm és megnyitottam a kaput. A két világ közt járkálás nem volt mindig ilyen egyszerű, de ez évszázadokkal ezelőtt volt. A Halálistenek-földe csendesen feküdt a füstgomolyok mögött. Halkan surrantam, útközben magamra húzott, hatalmas köpenyem finoman lebegett. Undorodva léptem át csontvázakon, hullákon, esetleg még haldokló lelkeken. A francba, nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a helyzet.

- Álljon meg – harsant fel egy mérges hang jobbról. Mélyet sóhajtottam, majd elővettem egy elefántcsontból készült furulyát. Még édesanyám adta nekem mielőtt meghalt, a dallama bárkit el tud altatni, akár örökre is. Lassan játszani kezdtem rajta egy lassú, szomorú dalt, amíg meg nem hallottam egy halk puffanást.

- Jó éjt – tettem el a hangszert, aztán tovább indultam. A halálisteneknél nem volt olyan szabály, mint a Földön, vagy Kristályban. Házak nem voltak, csak kietlen táj, ami magába szívta a bűn, a lelkek rothadásának undorító egyvelegét. Fintorogva néztem körbe, sajnáltam őket, hiszen igazából nem ártanak senkinek, legalábbis olyan szinten nem.

- Akira Hime már megint mibe keveredtél, hogy hozzánk menekülsz? – Daisuke ördögi hangja közvetlenül mögöttem szólalt meg.

- Semmiben senpai..

- Ne senpai-oz nem vagyok én olyan öreg..

- Csak úgy ezeréves – szemtelenkedtem. A halálisten megfogta a kezem és magához húzott. Kicsiként mindig azt mondta ha felnövök el vesz feleségül, nem valami szép kilátások. Ezért mindig is voltak vitáink, normális volt, hatalma is akadt, de nekem nem kellett. – Azért jöttem, hogy segítséget kérjek, mégpedig ez a ti érdeketek is.

- Hoshino Tatsukival nem lehet mit kezdeni. Megöli az összes halálistent, plusz még a te csinos kis fejecskédre is vérdíjat tűzött ki. A vadászok már keresnek, nem valami bölcs, hogy idejöttél.

- Ne oszd az észt, kérlek. Te voltál az aki megszökött a fogságából és még mindig itt mászkálsz! Egyébként igenis tudunk valamit vele kezdeni. Még nem tiszta, hogy mit, azonban valamit muszáj.

- Ugyan már Hime! Mit akarsz tenni? Neki az erőd kell, édesapád meg olyan vak, hogy észre sem veszi. A jó öreg királynak egy kis löttyel el lehetett venni az eszét, neked még ez sem kellett hozzá. Ő érzi a jelenléted. Erre várt, visszajössz idejönnek, megölnek. És akkor mi lesz Ryukkal?

- Na, ja. Az a jómadár is épp jókor van lent. De valamit csak tudunk tenni.. akármit!

- Add neki az erőd, ez minden amit tehetsz – tűnt el hirtelen a halálisten.

- Daisuke.. Daisuke, mit jelentsen ez? Hova tűntél? – kiabáltam, pedig nagyon jól tudtam, hogy nem hall. A lépések zaja kezdett erősödni, eddig nem is tűnt fel, hogy valaki jön. A hang belevegyült a monoton zümmögésbe, amit már annyira megszoktam. Rémülten futni kezdtem, mire egy ördögi kacaj rázta meg a levegőt. Azt hiszem bajban vagyok.