Szereplők
Ayuno 2012.06.21. 11:24
A nagyobb felbontásért kattintsatok a képekre.
Név: Hilary Rees Jost
Beveneve(i): Hi-chan, Kisfőnök, Prücsök, Manó, H(én és az egyik bnőm szoktuk így hívni)
Kor/szülinap: 1996. március 12. (16 év)
Lakhely: Először New York, aztán a Jost birtok
Pasija: Tom Kaulitz Trümper
Jelleme: Makacs, szeretnivaló, néha hisztis, túl aggódik mindent, imád Tommal veszekedni.
Néhány szó róla: Ő életem első saját karaktere, ezért nagyon büszke vagyok rá. Próbáltam emberi tulajdonságokkal felruházni, semmiképp nem akartam egy cukorbabát adni az olvasóknak. Néha valóban túl emberinek tűnik. Kicsit túlzásba vittem nála az érzelmek bonyolítását, hiszen hol ilyen hol olyan kedve van.
Név: Johanna Bradfor (Rees <- ez csak egy ideig) Delacour
Beceneve(i): -
Kor/születésnap: 1973. 12. 14. (39 év)
Lakhely: Először New York, aztán a Fekete rózsák városa
Férje: először Daniel Rees, majd Jean Delacour
Jellem: Sunyi, alattomos, egyáltalán nem gyerekközpontú, kétszínű, gyilkos, soulkillerek „királynője”
Néhány szó róla: Johannához egyáltalán nem fűznek sem jó, sem rossz emlékek. Sőt, ha ki kellene írnom a történetből nem fájna a szívem érte úgy, mint bármelyik másik gyönyörűm (soulkillereimet imádom) után. Johanna jelenti számomra azokat az elveket és értékeket, amiket soha az életben nem szeretnék, nem fogok követni.
Név: Ella Rees
Beceneve(i): Elly
Kor/születésnap: 2002. 01. 04. (10 év)
Lakhely: Először New York, aztán a Fekete rózsák városa
Jellem: Kedves, aranyos, szerény, félénk, bátor
Néhány szó róla: Ella karaktere elég összetett. Először azért alkottam meg, mert tudtam, hogy minden viszontagságot át lehet élni, ha van egy testvéred, aki meghallgat. A végén már azért alakítgattam, mert én magam vagyok a legkisebb a testvéreim között, ezért nagyon jól tudtam mivel jár ez a „pozíció”. A nővérével ellentétben neki sok barátja van.
Név: Yasmine Carslon
Beceneve(i): Yas, Ayu, Ayumi
Kor/születésnap: 1996. 04. 26. (16 év)
Lakhely: Jost birtok – Carslon-ház
Pasija: Az első részben még csak alakulgat valami közte és Andreas közt.
Jellem: Jószívű, bátor, nagyszájú, bolond, viccelődős, japán fan, folyamatosan szeretet hiányos, az egyetlen kristályszárnyú a történetben.
Néhány szó róla: Yasmine-nal volt a legkönnyebb dolgom a történetben, hiszen magamról mintáztam. Felszereltem az összes jó és rossz tulajdonságommal, plusz még olyan dolgokkal amiket valójában is elszeretnék érni. Imádja magát fényezni, persze csak hülyeskedésből. Szerintem, ha nem lenne benn H akkor simán összehoztam volna Tommal, mivel majdnem ugyanolyan tulajdonságai(m) vannak, mint annak a lüke németnek.
Név: Kevin Carslon
Beceneve(i): Kev
Kor/születésnap: 1994. 11. 26. (18 év)
Lakhely: Jost birtok – Carslon-ház
Csaja: változó (xD)
Jellem: Nemtörődöm, lusta, felelőtlen. kicsit sunyi
Néhány szó róla: Kevin karaktere végtelenül egyszerű. Fogtam egy tipikus 18 éves srác jellemét és adtam neki egy nevet. Hiába imádja a húgát, tudja nagyon jól, hogy a szülei elfogultak vele szemben, ezért mindent megenged magának (főleg Yas lelki terrorizálását). Sokszor próbálja elcsábítani más barátnőjét, így persze bepróbálkozik Hilarynél is.
Név: Hans Carslon
„Beceneve(i)”: Edző bá’ (mindenki a farmon)
Kor/születésnap: 1970. 11. 21. (42 év)
Lakhely: Jost birtok – Carslon-ház
Felesége: Maggie Waltner Carslon
Jellem: Szigorú, zsémbes, néha kedves, kalapgyűrögetős, pótapa
Néhány szó róla: Hans az egyik kedvencem. Hiába én írtam, teljesen olyan, mintha valóban egy házsártos edzőről beszélnénk, aki nem elégszik meg semmivel és senkivel. A lovai az élete, a családjára már alig jut ideje a munkája miatt. Imádja a lányát, bár a fiával jobban kijön. Hilary pótapja, amikor David nincs otthon (egyébként ő David jobb keze is)
Név: Maggie Waltner Carslon
„Beceneve(i)”: -
Kor/születésnap: 1975. 02. 18. (37 év)
Lakhely: Jost birtok – Carslon-ház
Férje: Hans Carslon
Jellem: Anyáskodó, virágmániás, kedves, elfogult a fiával, nagyon kreatív
Néhány szó róla: Maggie leginkább a Jost-ház anyukájának szerepét tölti be. Ő főz, mos, takarít a Jostok után. A virágágyásai szentek és sérthetetlenek, de ha valaki mégis odatévedne, s esetleg letaposna párat, hát annak az ég irgalmazzon. Ezenkívül tényleg a farm egyik legkedvesebb karaktere. Az egyetlen hibája, hogy bármi történjen mindig Kevinnek ad igazat.
Név: Samantha Sulei
Beceneve(i): Sam, Samy
Kor/születésnap: 1990. 09. 23. (22 év)
Lakhely: Először a Fekete rózsák városa, majd Hamburg, végül a Jost ház egyik kényelmes vendégszobája.
Pasija: Bill Kaulitz Trümper
Jellem: Kedves, jószívű, segítőkész, nagyon sokszor önfejű
Néhány szó róla: Samet az egyik barátnőmről, Alexáról, mintáztam. Mivel Alee mindvégig ott volt, miközben a Rózsák táncát írtam, segített, javította a hibáimat, megdicsért, érhető, hogy kapott egy saját karaktert. Bill pedig azért lett a pasija, mert Alee Bill fan. Egyébként magával a karakterrel néha meggyűlik a bajom, mert nem tudom hogyan reagálni ilyen helyzetben a barátnőm, ezért sokszor magamtól találom ki. Ő Hilary legjobb barátnője.
|