De amikor belépett a lámpa fényébe, láttam, hogy nem apa, hanem Zayn az.

-Szia. Hát Te, hogy kerülsz ide?-kérdeztem meglepetten.

-Szia. Apukád mondta, hogy itt vagy. Nem hiányzik valami?-kérdezte.

Ez meglepett. De aztán leesett, persze, a füzetem. De már nyújtotta is. Úgy látszik bent felejtettem a stúdióba.

-Ráért volna holnap is-mondtam.

-Gondoltam elhozom, hátha megint rajzolni támad kedved-mondta mosolyogva.

Elpirultam, szóval emlékszik a szívecskékre.

-Köszönöm-mondtam halkan.

-Szabad?-kérdezte és a kőfalra mutatott.

-Persze-és gyorsan arrább húztam a jegyzeteimet.

-Csak nem tanulsz?-kérdezte, miután a lábát átvetve a kőfalon kényelmesen elhelyezkedett.

-De, tudod, apával van egy egyességünk.

-Milyen egyesség?

-Hát még akkor beszéltük meg, amikor elkezdődött ez az egész őrület. Apa ellenezte az éneklést, de végül azt mondta, hogy ha magántanulóként tovább tanulok és nem rontok, akkor énekelhetek, de ha rontok, akkor vége az éneklésnek és megyek vissza a suliba.

-Ilyen szigorú?

-Nem hibáztatom, csak félt. Mindig is azt akarta, hogy én is ügyvéd legyek. Tudom, hogy így is büszke rám, de azt is tudom, hogy egy kicsit csalódott, hogy más célokat tűztem ki magam elé-mondtam.

-És hogy bírod? Nekünk így sincs szinte semmi szabadidőnk és még csak tanulnunk se kell, a barátnőkről nem is beszélve. Csodálom Liam-et és Louis-t, hogy nekik még ez is összejött.

-Hát igen, elég nehéz. Minden szabadidőmet a tanulásra fordítom. Barátom nincs, úgyhogy egy elfoglaltsággal kevesebb-mondtam fanyar mosollyal.

-Mióta nincs barátod?

-Úgy fél éve szakítottunk, de csak 2 hónapot voltunk együtt. És Neked?

-Hát már elég régóta nincs senkim, elég nehéz úgy, hogy folyton úton vagyunk. És miért szakítottatok?

-Mondjuk úgy, hogy nem egyeztek a nézeteink.

-Ezt hogy érted?

-Maradjunk annyiban, hogy nem tudott elfogadni olyan dolgokat, amik nekem fontosak voltak. Ennyi.

-Értem. És nem hiányzik, hogy legyen valakid?

-Dehogy nem. Az ember társas lény. De Apa mindig azt mondja, hogy még ráérek, idővel úgyis megtalálom azt az embert, aki nélkül nem tudok élni-az utolsó szavaknál elfordítottam a fejemet, csak, hogy ne kelljen a gyönyörű szemeibe néznem.

-Igen, ebben igaza van-mondta halkan-Mindig csak apukádról beszélsz. Anyukád hol van?

-Anya nem él velünk.

-Oh, ne haragudj, nem tudtam, sajnálom-szabadkozott.

-Nem kell, már megszoktam. 3 éves voltam, amikor elváltak-mondtam halkan a második mondatot, amiből észre vette, hogy nem akarok erről beszélni, úgyhogy gyorsan témát váltott.

-Nagyon szépen írsz.

-Hmm?-néztem rá, mert nem értettem, mire érti, épp anyán gondolkoztam.

-A dalszövegek-mutatott az újjával a köztünk lévő füzetre.

-Bele néztél?-kérdeztem, miközben felé fordultam és elpirultam.

-Ne haragudj, csak kíváncsi voltam.

-Semmi baj, csak ezt még nem látta senki. Ide csak az ötleteimet írom le. A felét meg se mutattam Dave-nek.

-Pedig mindegyik nagyon jó. Ha csak úgy látom, nem mondtam volna meg, hogy egy 17 éves lány írta, olyan komolyak-mondta.

-Igen, apa mindig is azt mondta, hogy érettebb vagyok a koromnál-mondtam mosolyogva. Egy pár pillanatig szótlanul néztük egymást. Aztán apát hallottam, hogy kiabál.

-Nicole, gyere most már be, hideg van!

-Nekem is mennem kéne-mondta Zayn, miközben még mindig egymást néztük.

-Oké-mondtam halkan.

Elkezdtem összeszedni a cuccaimat, miközben Zayn leugrott. Én is áttettem a lábam, hogy leugorjak, de közben elém lépett.

-Segítek-és megfogta a derekam, én pedig ugrottam, de olyan bénán, hogy egy kicsit kiment a bokám, amitől megtántorodtam, de Zayn még mindig fogott, így nem estem el.

-Aúúú-mondtam.

-Jól vagy?

-Persze, semm baj-mondtam és ránéztem.

Hiba volt. Belenéztem abba a gyönyörű, igéző, barna szempárba. Zayn még mindig a derekam fogta, elpirultam, majd lehajtottam a fejem.

-Mondták már, hogy szép vagy, amikor elpirulsz?-kérdezte suttogva, miközben az egyik kezét elvette a derekamról, az állam alá tette és finoman felemelte a fejem.

A szívem egyre hevesebben dobogott, már szinte ki akart repülni a helyéről, a gyomrom pedig görcsbe rándult. Le akartam hajtani a fejem, de a kezével még mindig tartotta az állam. Közelebb jött, az ajkaink már csak pár cm-re voltak egymástól, éreztem forró leheletét. Még közelebb jött, ajkaink már majdnem összeértek és a szívem, ha lehet, még hevesebben kalapált…