Reggel 6-kor keltem, ugyanis fél 8-ra volt megbeszélve a találkozó a stúdió előtt. Ott fogunk felszállni a turnébuszra. A szokásos kapkodással telt a reggel, nem találtam semmit és Dan ráadásul megkért, hogy „rendesen” öltözzek fel, mert amint megérkezünk Leeds-be, rögtön egy rádiós interjúval kezdünk, aztán pedig dedikálás lesz. Dan-nel pedig a „rendesen felöltözés” azt jelenti, hogy valamilyen egyberuha és magassarkú. Úgyhogy felvettem egy krém színű ruhát és hozzá egy fehér magassarkút.

Apa ragaszkodott hozzá, hogy Ő vigyen el a stúdióig. Mikor oda értünk, már mindenki ott volt. Dave egyből oda is jött hozzánk, kezet fogott apával.

-Aztán vigyázz rá-mondta Apa és magához húzott.

-Mint mindig-felelte Dave.

Közben Joe áttette a bőröndjeimet a buszba.

-Indulnunk kell-mondta pár perccel később Dave.

-Kicsim, nagyon vigyázz magadra és este hívjál fel.

-Jó, majd hívlak-mondtam, miközben megöleltem.

-És vigyázz a fiúkkal is-súgta a fülembe.

-Apa, nem hinném, hogy lesz időm pasizni.

-Persze, legutóbb is ezt mondtad. Nagyon fogsz hiányozni.

-Te is nekem-éreztem, hogy elcsuklik a hangom.

-Héé, ugye nem sírsz?-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Nem, dehogy-nevettem rá, de a szemeim másról árulkodtak.

-Na, menj. Szia.

-Szia Apa!

Épp szálltam volna fel a buszra, amikor még utánam szólt.

-Nicole!

-Igen?

-Szeretlek!

-Én is szeretlek!

Aztán felszálltam a buszra, leültem a fiúk közé.

-Csak nem sírtál?-nézett rám vigyorogva Louis.

-Nem, csak valami belement a szemembe-motyogtam. Aztán megszólalt a telefonom. –Ki lehet az ilyen korán?-kérdeztem, miközben a táskámba kerestem a mobilom.

-Biztos ott hagytál valamit a kocsiba-mondta Harry.

De aztán végre megtaláltam a mobilom, ránéztem a kijelzőre és elmosolyodtam, majd felvettem.

-Szia Nicky! Ugye, tudod, hogy itt még 8 óra sincs? Reggel 8.

-Szia. Felkeltettelek?

-Nem, már a buszon ülök.

-Ajj, pedig reméltem. Várj…milyen buszon? Mi lett a kocsiddal?

-A turnébuszon, Te nagyokos.

-Ja, jól van na, fáradt vagyok. És milyen idő van ott?

-Csodálatos…szakad az eső-nevettem-De miért vagy Te még fent ilyenkor?

-Tanulok. Apám azt mondta, hogy megöl, ha nem megyek át a vizsgán. Ugye segítesz nekem matekba?

-Hát most nincs nálam a laptop, majd este, mármint itt este, tudok segíteni matekba.

-Figyelj, ha valami rosszul sikerül, ugye mehetek hozzád egy kis időre?

-Persze, de inkább tanulj, mert hosszú távon nem tudlak elviselni-mondtam nevetve.

-Köszi, rendes vagy-felelte Ő is nevetve-akkor majd beszélünk. Szia.

-Igen, Szia.

-Ki az a Nicky?-kérdezte Harry.

-Egy barátom.

-És jól néz ki?

Kicsit megrökönyödtem a kérdésen.

-Hát…nem is tudom…így még sose néztem rá. De mindenki azt mondja, hogy jól néz ki.

-Majd bemutatsz Neki, ugye?

Na, ezt már végképp nem tudtam hova tenni.

-Persze, de még nem tudom, hogy mikor jön.

-Szóval…jó vagy matekból-ült hozzám közelebb Harry.

-Igen, miért?

-Hát tudod segíthetnél nekem is…össze adhatnánk dolgokat…meg kivonhatnánk…

-Tessék?-kérdeztem értetlenül, de a többiek, kivéve Zaynt, már mind nevettek.  Aztán leesett nekem is.

-Felejts el, Harry-mondtam, aztán bedugtam a fülesem és az út hátra lévő részében zenét hallgattam. 11 után egy kicsivel érkeztünk meg a rádió elé. Hatalmas tömeg várt ránk.

-Úr isten…mennyien vannak.-mondtam, miközben néztem a tömeget.

-És még mennyien lesznek-felelte vigyorogva Niall.

Sikerült úgy lemennem a buszról, hogy nem estem el. Szerencsére. Ciki lett volna ennyi ember előtt pofára esni. Az interjúval hamar végeztünk, majd jött a dedikálás. 2 órán keresztül csak írtunk, képeket csináltunk. Aztán mikor végeztünk, nem is akartam mást, mint megszabadulni a cipőmtől.

Mikor megérkeztünk a szállodába, felmentünk a legfelső emeletre. Arról a folyosóról csak két ajtó nyílt, két négy szobás lakosztály. Harry, Louis, Liam foglalták el az egyiket. A másikba pedig Niall, Zayn, Dave és én kerültünk. Mikor beértünk a nappaliba, egyből ledobtam magam a kanapéra és lerúgtam a cipőmet. Közben Dave hozatott fel kaját, átjöttek a többiek is, megebédeltünk. Dave kitalálta, hogy menjünk el várost nézni, hiszen úgyis szabad a délutánunk, de közölte, hogy ha még egy lépést mennem kell, meghalok. El is indultak, én pedig bementem a szobámba, megálltam az ablak előtt, csodálatos kilátás nyílt onnan. Gondoltam gyorsan lezuhanyozok és a nap további részében ki sem mászok az ágyból. Levakartam magamról nagy nehezen a ruhát, ugyanis alig értem el a cipzárt. Elő akartam venni valami kényelmesebb ruhát, de ekkor eszembe jutott, hogy még nem hoztam be a bőröndjeimet. A ruhát már nem akartam vissza venni, meg aztán úgysincs itt senki, úgyhogy fehérneműbe mentem vissza a nappaliba. Épp a zárral vacakoltam, sehogy se akart kinyílni, amikor nyílt az ajtó.

-Te jó ég, ne haragudj, én csak leszaladtam, hogy hozzak egy kis fagyit. Hoztam vaníliát, epret, csokit-magyarázott Zayn, miközben az istenért se fordult volna el, én meg azt se tudtam, hova legyek, legszívesebben elsüllyedtem volna, az arcom pedig tiszta vörös lett.

-Nem tudtam-kezdte, de közbe vágtam.

-Zayn! Elfordulnál?

-Oh, ja, persze-mondta, miközben megfordult. Hál istennek sikerült végre kinyitnom azt az átkozott bőröndöt és gyorsan magamra kapkodtam az első ruhákat, amik a kezembe akadtak. Egy pólót és egy melegítőnadrágot.

-Oké, meg vagyok-mondtam, mire megfordult, de nem jött közelebb, csak bámult rám.-Vaníliásat kérek-mondtam, hogy megtörjem az igen csak kínos csendet.

-Tessék?-nézett rám értetlenül.

-Fagyit. Vaníliásat kérek.

-Ja, persze, oké-mondta, miközben közelebb jött és odaadta a fagyit, leültünk a kanapéra, néma csendben ettük a fagyit, végül egy kis idő múlva ismét én törtem meg a csendet.

-Oké, ez elég kínos volt…nem lehetne, hogy elfelejtsük?

-Nem is volt annyira kínos, mármint nekem.

-Hát örülök, hogy Te jól szórakoztál.

-Nem úgy értem, hanem-kezdte, de aztán abba is hagyta.

-Igen?

-Mármint…nincs miért szégyenkezned-mondta halkan.

Oké, ez egyre rosszabb lesz, gondoltam.

-Te miért nem mentél el a többiekkel?

-Nem volt kedvem-vonta meg a vállát.

Aztán egész délután beszélgettünk. Kiveséztük az ismertség előnyeit, hátrányait, koncertek, rajongók, család. Elmondta, hogy van három lánytestvére, nálam a család kimerült Apánál, aztán a barátokról esett néhány szó. Abban mind a ketten egyet értettünk, hogy nehéz most barátokat találni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy miért is akarnak barátkozni. Elmondta, hogy van egy kutyája, mondtam, hogy azt én is szeretnék, de Dave nem engedi. Rákérdezett, hogy miért, mire elmeséltem, hogy miután sikeresen kivégeztem egy macskát, egy tucat halat és egy hörcsögöt, nem lehet több állatom. Próbáltam komoly arccal elmondani, de miután Zaynből kitört a röhögés, én se bírtam tovább és elnevettem magam. A szerelem téma nem esett szóba, kerültük, és a péntek estét se hozta fel, én pedig nem mertem. Épp arról mesélt, hogy milyen hülyeségeket szoktak csinálni, amikor vissza értek a többiek.

-Na, jól szórakoztatok?

-Aha, bejártuk a környéket-mondta Louis és ledobta magát a kanapéra.

-És Ti?-nézett ránk.

-Mi is jól szórakoztunk-felelte Zayn, én közben kimentem a konyhába, hogy igyak valamit, Dave utánam jött.

-Mit csináltatok egész délután?

-Beszélgettünk. Mit csináltunk volna?!

-Azt neked kell tudni-nézett rám sejtelmesen.

-Dave, nem tudom miről beszélsz-mondtam, miközben vizet töltöttem magamnak.

-Ugyan már, a vak is látja, hogy teljesen oda vagy érte.

-Ki van oda kiért?-jött be Louis.

-Nicole

-A forró csokiért-vágtam közbe gyorsan.

-Azt én is szeretem. Csinálsz?-nézett rám.

-Nem, nem csinálok. És most megyek, beszélnem kell Nickyvel.

-Nem eszel?

-Nem vagyok éhes-azzal be is mentem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Még gyorsan felhívtam Apát, hogy minden rendben, aztán bekapcsoltam a laptopom, elfeküdtem az ágyon. Már másfél órája magyaráztam neki a matekot, de sehogy se akarta megérteni, úgyhogy feladtam. Elköszöntem tőle, mert reggel korán kell kelnem, majd gyorsan lezuhanyoztam és le is feküdtem aludni.

Reggel arra keltem, hogy valaki dörömből az ajtómon. Kómásan másztam ki az ágyból az ajtóig, majd kinyitottam, Niall állt az ajtóban.

-Jó reggelt! Ugye, tudod, hogy fél óra múlva indulunk, de amint látom, még nem vagy kész-nézett végig rajtam. El tudtam képzelni, hogy festhetek, kócosan, trikóba, sortban és a kis kutyás mamuszomban.

-Az nem lehet, még csak-mondtam, miközben visszamentem az ágyhoz, hogy megnézzem a telefonom.-Úr isten! Már fél 8?!-kiáltottam fel.

-Mondtam, hogy fél óra múlva indulunk.

-Mindjárt kész leszek-mondtam, miközben oda léptem a bőröndömhöz, hogy valami normális ruhát keressek, közben pedig Niall ki is ment. Előkaptam egy nadrágot, egy pólót, felvettem, gyorsan beszaladtam a fürdőbe, összekötöttem a hajam, majd rohantam is a konyhába. Niall, Zayn és Dave már ott ültek.

-Jó reggelt! Dave, miért nem keltettél fel?

-Azt hittem, hogy már fent vagy és készülődsz.

-Hát nem-mérgelődtem.

Gyorsan befaltam a müzlim, aztán rohantam is vissza a fürdőbe, fogat mostam, aztán bedobáltam a sporttáskámba egy rövidnacit, egy trikót és egy magassarkút, ma ugyanis táncpróba lesz, a holnapi forgatásra gyakorolunk. Épp a telefonom kerestem, amikor Dave jött be.

-Kész vagy? Indulnunk kell.

-Aha, csak nem találom a telefonom.

Oda jött az ágyhoz, és Ő egyből megtalálta.

-Köszi, mehetünk-azzal kis is mentem a nappaliba, már mindenki ott volt, csak rám vártak.

-Na, induljunk-mondta Dave.

-Várj, a táskám-szóltam és megtorpantam.

-Itt van nálam-mondta Dave-még jó, hogy a fejed a nyakadon van.

-Jól van, eleget fényeztél így korán reggel, úgyhogy inkább menjünk.

Fél órával később már átöltözve álltunk egy nagyobb teremben, a terem végében már felállították a színpadot is, a táncosok épp bemelegítettek, én pedig azon voltam, hogy lehetőleg ne essek el a magassarkúban, amit Dan rám tukmált.

-Dave, hogy van az új táncos?-kérdeztem, mert mindegyik táncos ismerős volt.

-Mindjárt itt lesz-mondta, azzal el is ment.

-Oké, ha megbotlanék, kapjatok el, nem akarok mindenki előtt pofára esni-mondtam a fiúknak.

-Jól van, rendben-mondta Louis és meglökött, aminek az lett a vége, hogy neki estem a mellettem álló Zaynnek és majdnem elestünk.

-Köszi, de azt mondtam, hogy fogjatok meg, nem azt, hogy lökjetek fel-próbáltam komolyan végig mondani, de a fiúk mosolygó arcát látva én is elnevettem magam. Nyílt az ajtó, az arcomról pedig szó szerint lefagyott a mosoly, amikor megláttam, hogy ki lépett be rajta.