Matt volt az, akit már fél éve nem láttam, azóta az este óta… És most sem akartam. Nem is értem, hogy került ide. Előtört belőlem a csalódottság, a harag, a düh.

-Ezt nem hiszem el-motyogtam, falfehér arccal.

Lassan oda ért hozzánk.

-Sziasztok-köszöntött minket mosolyogva. Még van képe mosolyogni, ökölbe szorult a kezem.

-Te meg mit keresel itt?!-szegeztem neki az első kérdésemet, elengedve a fülem mellett a köszöntést.

-Én vagyok az új-régi táncosod. Nem mondta Dave?

-Nem, biztos kiment a fejéből-mondtam, nem kis gúnnyal a hangomban.

Az első gondolatom az volt, hogy megyek és megkeresem Dave-et és megölöm, ha kell belefojtom egy kanál vízbe, mert ilyen helyzetbe hozott. Tudta nagyon jól, hogy a hátam közepére se kívánom Matt-et.

-Szerintem itt valami félreértés lesz, megyek, beszélek Dave-vel-azzal sarkon fordultam, de Matt utánam szólt.

-Beszélhetnénk?-majd végig nézve a mellettünk álló fiúkon, hozzá tette-Négyszemközt.

-Bármi is az, amit mondani akarsz, mondhatod előttük is-vetettem oda. Nem akartam vele kettesben lenni, még túl élénken élt bennem az utolsó találkozásunk emléke.

-Hát jó…-látta, hogy semmi esély rá, hogy belemenjek-csak azt akartam mondani, hogy sajnálom, nagyon sajnálom. Nem adtál rá alkalmat, hogy elmondhassam.-és mintha tényleg sajnálta is volna, de nem tudtam neki hinni…többé már nem.

-Ennyi?!-néztem rá közömbösen, de belül dühöngtem.

-Nicole, kérlek-kezdte, de nem tudta befejezni, mert közbe szóltam.

-Kérsz?! Mire?! Hogy beszéljük meg, hogy felejtsük el?! Én már csak egyetlen dolgot akarok veled, az pedig ez-mentem hozzá közelebb és lekevertem egy pofont.

Beállt a csend. Vajon eddig is az volt? Lehet, mert észre se vettem, hogy kiabálok és mindenki minket néz. A fiúk közben hátrébb húzódtak, hogy ne folyjanak bele ebbe az egészbe. Mikor elcsattant a pofon, pont akkor ért oda Dave.

-Te meg mit csinálsz? Elment az eszed?-nézett rám, de figyelmen kívül hagytam.

-Ezzel még tartoztam-vetettem oda Matt-nek, aki tűrte a szemeimből sütő merő gyűlöletet.

-Gyere csak velem-mondta Dave, miközben húzott magával.

Bementünk az öltözőmbe, ott volt Dan, Rose és Kyle, kiparancsolta őket, majd egyből nekem esett.

-Mit képzelsz magadról? Nem pofozkodhatsz csak úgy ennyi ember előtt! Gondolkozz kicsit!-kiabálta.

-Hogy én mit képzelek?! Te mit képzeltél, hogy pont Matt-et hívod ide! Az elmúlt fél évem ráment arra, hogy kerüljem, erre Te meg ide hozod?! Szerinted ez nekem hogy esik?!-kiabáltam vissza.

-Nem tudom, hogy esik, de azt tudom, hogy azt kérted, szerezzek valakit! És Ő az egyetlen, aki tudja a koreográfiát az összes számodhoz.

-Kicsit se érdekel, hogy mit tud, nem maradhat!

-De igen, marad! Te pedig most szépen vissza mész és bocsánatot kérsz tőle.

-Majd ha piros hó esik. Látni se akarom, nem hogy beszélni vele.

-Nicole-váltott rendes hangnemre-nem tudom, mi történt köztetek, hogy most ennyire utálod, mert nem mondtad el, de lásd be, Ő az egyetlen esélyünk.

Igaza volt, tudtam.

-Jó, maradjon, de mond meg neki, hogy messzire kerüljön el.

-Te fogod megmondani neki, ugyanis most szépen kimegyünk és bocsánatot kérsz tőle.

-De-kezdtem volna, de már húzott is ki az öltözőből. Amint kiértünk, ismét beállt a csend, Dave pedig megállított Matt előtt.

-Helló Matt, örülök, hogy látlak-fogtak kezet.-Nicole szeretne mondani valamit.

-Azt nem mondanám-morogtam halkan, de úgy látszik nem túl halkan, mert Dave oldalba bökött.

-Rendben, legyen-mosolyogtam el magam, mert már előre tudtam, hogy mit fogok mondani-Dave szerint bocsánatot kéne kérnem, szóval…sajnálom, tényleg sajnálom, hogy megismertelek. Azt meg végképp sajnálom, hogy hagytam egy ilyen embert, mint Te közel engedni magamhoz. És per pillanat a hátam közepére se kívánlak, de ha már muszáj együtt dolgoznunk, ám legyen. Csak egyet kérek, kerülj el, messzire, jobb lesz így-hadartam el gyorsan.

A mellettem álló Dave szinte kővé dermedt, nem tudott mit mondani és a többiek is csak bámultak rám. Végül Matt szólalt meg halkan.

-Sajnálom, hogy így érzel.

-Na, hát akkor kezdjük a munkát-mondta Dave, majd felém fordult-Ezt azért még megbeszéljük.

Lelki szemeim előtt egy újabb vita képe úszott el. Egész nap próbáltunk, a szünetekben pedig bújkáltam, Dave és Matt elől. Tudtam, hogy Dave elől nem sokáig bújhatok el, de Matt-tel legalább nem vagyok összezárva a nap 24 órájában.

Este már majdnem 9 óra volt, amikor a kis csapatunk hulla fáradtan a szállodába esett. Enni már nem volt kedvem, de Niall egyből letámadta a hűtőt, Zayn pedig bement a szobájába. Én csak leültem a konyhába és néztem, ahogy Niall eszik.

-Biztos nem kérsz?

-Nem, kösz, most ahhoz is fáradt vagyok, hogy egyek.

-Mi volt az a veszekedés reggel?

-Inkább hagyjuk, mert csak megint felidegesítem magam.

-Hát az biztos, hogy elég nagyot tudsz ütni, nem lettem volna Matt helyében.

Már épp válaszra nyitottam volna a számat, de Dave megjelent.

-Na, kisasszony-kezdte, de közbe vágtam.

-Ne most Dave, fáradt vagyok, szeretnék aludni. Reggel leszidhatsz, de ne most, kérlek-azzal fogtam magam, bementem a szobámba, gyorsan lezuhanyoztam, bebújtam az ágyamba, de sehogy se tudtam elaludni, csak Matt járt a fejemben és megint elöntött a düh, pedig a nap végére már sikerült valamennyire lenyugodnom. Végül a gondolataimba merülve nyomott el az álom.

Másnap ismét korán keltem, miután összekészültem, végig hallgattam Dave kb. 15 perces szónoklatát, amit kiabálva mondott végig. Nem akartam közbe szólni, nehogy még jobban letoljon, úgyhogy csak néha egy-egy „igen”-nel és „értettem”-mel adtam tudtára, hogy felfogtam mindent, amit mondott. Nem túl rózsás hangulatban indultunk el a forgatásra.

Mikor oda értünk, Rose kisminkelt, majd Kyle egy kicsit begöndörítette a hajam, amire nem is igazán volt szükség, mert amúgy is kicsit göndör a hajam. Végül Dan jött, rám adott egy fehér mintás, ejtett vállú felsőt, egy mini szoknyát és az elmaradhatatlan magassarkút.

Aznap későig tartott a forgatás és másnap se volt rövidebb. A klip nagyon jó lett, meghívtunk rajongókat és egy „mini-koncert” szerűség lett, közben persze egész nap követtek minket a kamerával a szünetekbe, ahogy készülődünk és gyakorolunk, ezekből lesz összevágva.

Pénteken mindenki külön-külön gyakorolt, de a szünetekben átmentem megnézni a fiúkat és ők is átjöttek hozzám. Pont az egyik ilyen alkalommal, épp kimentem a színpad szélére, de pechemre megbotlottam és leestem. Mindenki ijedten szaladt oda hozzám, de én előre fel voltam az ilyenekre készülve és a színpad elé kértem matracokat, úgyhogy nem lett semmi bajom.

-Jól vagy?-kérdezték mindnyájan, mikor oda értek hozzám.

-Persze, csak a fenébe ezzel a cipővel-mondtam, miközben lerugdostam magamról.

-Te még Zayn-nél is ügyetlenebb vagy-mondta nevetve Louis.

-Óóó…köszönöm.

Miután jól kinevették magukat, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, visszamentek ők is próbálni, én pedig cipő nélkül folytattam.

Délután 3 körül elengedték a táncosokat, én pedig ott maradtam Wade-del és egészen 6-ig kínzott, aztán közölte, hogy mára elég volt, de mondtam, hogy én még szeretnék maradni, Dave is elment, mert még volt egy kis dolga a koncerttel kapcsolatban, csak megkért, hogy telefonáljak, ha menni akarok és küldi Joe-t. Egyedül maradtam, de még mielőtt folytattam volna, gondoltam tartok egy kis pihenőt és leültem a sarokban álló zongora mellé és elkezdtem játszani. Mikor a szám végére értem, valaki megtapsolt. Ijedten fordultam hátra, hiszen tudtam, hogy rajtam kívül nincs itt más. Zayn volt az.

-Régóta állsz ott?

-Majdnem végig hallottam. Nagyon szépen játszol

-Köszönöm. Amúgy, hogy-hogy itt vagy? Azt hittem már rég elmentetek Ti is.

-Igen, csak itt felejtettem a telefonom. Úgyhogy vissza kellett jönnöm. Valamit mindig elhagyok-mondta mosolyogva.

-Igen, ez ismerős.

-És Te miért vagy még itt?-ült le mellém.

-Hát maradni akartam még egy kicsit gyakorolni. Egyébként nem vagyok ám olyan rossz táncos, régen táncoltam, csak a magassarkú cipőkkel nem vagyok kibékülve.

-Mit táncoltál?

-Társas táncra íratott be Apa.

-És miért hagytad abba?

-Mint említettem, van egy kis gondom a cipőkkel.

-Szabad?-nyújtotta a kezét, amit egy kis hezitálás után elfogadtam.

-Biztos? Nem akarom, hogy valami bajod legyen, esetleg összetaposom a lábad-mondtam, miközben a terem közepére húzott.

-Bírom a fájdalmat-kacsintott rám-de kösz, hogy szóltál-fejezte be, miközben oda lépett a lejátszóhoz és elindított egy lassú számot.

Majd mikor visszajött, megfogta a derekam az egyik kezével, a másikkal pedig megfogta a kezem. Lassan kezdtünk el lépkedni.

-Tudod, hogy sok mindent elárul az emberről, hogyan táncol?-kérdeztem.

-Például?

-Hát mivel a derekamat fogtad meg és nem a csípőmet, így egy kicsit visszahúzódó vagy, nem rontasz ajtóstól a házba, és az, hogy elég távol vagy, szintén ezt igazolja.

-Így jobb?-kérdezte halkan, miközben közelebb lépett és a kezét lecsúsztatta a csípőmre. Ránéztem az arcára, bele abba a gyönyörű barna szempárba. Csak néztük egymást egy ideig, szinte már alig mozogtunk.

-Ami a múlt pénteket illeti, sajnálom, hogy…-de nem hagytam befejezni.

-Nem, semmi baj, hiszen amúgy se történt semmi. Nincs miért bocsánatot kérned-mondtam, miközben pedig a fejemben pont az ellenkezője ment végbe…nagyon is szerettem volna, ha akkor megcsókol.

-Mármint sajnálom, hogy nem tettem meg-mondta halkan, miközben egyre közelebb hajolt hozzám, hátra simított egy tincset az arcomból és két keze közé fogta az arcom. Egyre hevesebben kezdett el verni a szívem, és ismét az arcomon éreztem forró leheletét, pont úgy, mint egy hete… De ekkor zajra lettünk figyelmesek és hirtelen léptünk hátra, mind a ketten. Az ajtó felé fordultam és szembe találtam magam Matt-tel, akinek a szemében a csalódottság és a düh keverékét véltem felfedezni…