-Bocs, nem akartam megzavarni semmit, csak itt felejtettem a cuccom-mondta egy kicsit furcsán.

-Nem zavarsz, Zayn már úgyis menni készült-mondtam, mert nem akartam, hogy végig nézze, bármi is fog most következni.

-Biztos?-kérdezte halkan Zayn, miközben rám nézett.

-Persze, nem lesz semmi gond-mondtam halkan, pedig féltem Matt-tel kettesben maradni, de azt sem akartam, hogy Zayn belekeveredjen.

-Hát akkor majd a szállodában találkozunk. Szia.

-Igen, Szia.-Nyeltem egy nagyot, mert legszívesebben utána szóltam volna, hogy maradjon. Matt közben úgy csinált, mintha valamit pakolna, aztán mikor Zayn elment, felém fordult.

-Mi van köztetek?-és megindult felém, a járása is furcsa volt, de aztán leesett, részeg volt…megint.

-Semmi. De ha lenne is, akkor se tartozna rád-mondtam, miközben neki álltam, hogy össze szedjem a cuccom, majd kikapcsoltam a lejátszót. Éreztem, hogy ráteszi a kezét a vállamra.

-Ne nyúlj hozzám, Matt-mondtam egy kicsit hangosabban, és felálltam, hogy le tudjam rázni a kezét a vállamról.

-Miért vagy ilyen velem?

-Csak azt kapod, amit megérdemelsz.-mondtam dühösen. Megfogta az arcom, kirázott tőle a hideg, de nem jó értelemben.

-Még mindig gyönyörű vagy-suttogta.

-Te meg részeg-ütöttem el a kezét az arcomtól.

-Mitől jobb az a gyerek, mint én?!-kiabált rám, amitől egy kicsit megijedtem.

-Soroljam?! Ő sosem bánna velem úgy, ahogy Te. Neked csak egy bajod van, méghozzá az, hogy sosem voltam igazán a Tiéd. És még egyszer megkérlek, hogy hagyj engem békén. Undorodom Tőled!-mondtam, erre elkapta a kezem és megszorította a csuklómat.

-Ne beszélj így velem-sziszegte, minden egyes szót külön kiemelve.

-Fáj az igazság?!-bukott ki belőlem, de tudtam, hogy ezzel már túl messzire mentem, de már késő volt, visszaszívni nem tudtam. Hirtelen felemelte a kezét, én pedig összeszorítottam a szemem, vártam az ütést, de nem jött, helyette végig simított az arcomon, amitől elfogott az undor.

-Tudod, hogy sosem akartalak direkt megbántani…még mindig szeretlek-suttogta, miközben közelebb hajolt hozzám. A nyakamon éreztem a leheletét, ami az elfogyasztott ital mennyiségétől elég rossz szagú volt…hányingerem lett. Csak szabadulni akartam innen…és féltem is…Tőle, akit egykor azt hittem, hogy szeretek…

-Ne haragudj, de én már nem tudok bízni benned. De ha tényleg szeretsz, akkor engedj el…kérlek-suttogtam és esdeklően néztem rá. Egy ideig csak nézett a szemembe, majd lenézett a kezére, amivel még mindig a csuklómat szorította és lassan elengedte. Kihasználtam az alkalmat és gyorsan felkaptam a cuccom és kiszaladtam  a teremből, de az ajtóból még visszanéztem, Matt még mindig ugyan úgy állt ott és a kezét nézte, amivel még az előbb az én csuklómat szorította. Leszaladtam a lépcsőkön, az épület előtt fogtam egy taxit. Nem akartam Dave-et hívni, nem akartam magyarázkodni, és azt a legkevésbé se akartam, hogy így lásson. Az előbukkanó rossz emlékek, amiket megpróbáltam agyam legmélyére száműzni, most utat törtek maguknak a felszínre és teljesen összetörtek.

Mikor oda értünk a szálloda elé, kifizettem a taxit, bementem a szállodába, de nem a liftekhez mentem, hanem a szálloda mögötti kis udvarra és leültem egy padra. Voltak ott páran, de senki sem foglalkozott velem. Felhúztam a lábaim, ráhajtottam a fejem és összefogtam magam előtt a kezeim. Újra és újra lejátszódott előttem az az este és a tudat, hogy ma este megint hozzám ért…elfogott ismét az undor és a hányinger, éreztem, hogy elerednek a könnyeim. Egy kis idő múlva éreztem, hogy rezeg a telefonom, de nem akartam elővenni, tudtam, hogy fel kéne vennem, mert Dave keres és bajba kerülhetek, de még nem voltam rá képes. Még nem nyugodtam meg teljesen és a könnyeim is csak folytak és folytak.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak valaki megfogta a vállam, én pedig összerezzentem. Ijedten néztem fel, de csak Liam volt az.

-Ugye tudod, hogy mindenki Téged keres?

-Igen, gondoltam-mondtam miközben elővettem a telefonom és ránéztem. Jó pár nem fogadott hívásom volt.

-Jól vagy?-nézett rám.

-Persze-mondtam, miközben elfordultam, hogy meg tudjam törölni az arcom, majd mikor visszafordultam, erőltetetten rámosolyogtam.

-Dave nagyon dühös?

-Hát ami azt illeti eléggé. Joe épp most jött vissza a próbateremből, de ott sem voltál, pedig Zayn azt mondta, hogy ott maradtál Matt-tel.

Remek, most erre mit mondjak?!-tettem fel magamban a kérdést.

-De Matt se volt ott és őt se találjuk sehol. Történt valami?

-Semmi, csak egy kicsit összeszólalkoztunk ismét és egyedül akartam maradni.

-De minden rendben?

-Persze, már jól vagyok-füllentettem, mert egyáltalán nem voltam jól.

-Na gyere, menjünk, mert Dave már biztos nagyon ideges.

És igaza volt, amint beértünk a szobába, Dave egyből letámadott, hogy mit képzelek magamról, hogy csak így eltűnök egy szó nélkül, stb, stb. Mikor végzet, idegesen bevonult a szobájába és becsapta maga után az ajtót. Én pedig kimentem a konyhába, hogy forró csokit készítsek magamnak, az mindig megnyugtat. Léptekre lettem figyelmes, Zayn jött be a konyhába.

-Mit csinálsz?

-Forró csokit. Kérsz?

-Igen, köszi-és leült, amíg várta, hogy elkészítsem az italokat.

Mikor kész volt, kimentem az erkélyre, hogy rágyújtsak. Zayn követett, majd Ő is rágyújtott.

-Hát ez elég durva volt-mondta, miközben leültünk.

-Volt már rosszabb is-feleltem egy fanyar mosollyal az arcomon.

-És most milyen büntetést kaptál?

-Az életem végéig tartó szobafogságomat meghosszabbította halálom utánra is-mondtam egy fanyar mosollyal-Azt mondta, ha még egy ilyen előfordul, akkor felhívja Apámat. Ez valahogy jobban meghatott.

-De azért jól vagy?

-Pesze-erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-És mit csináltatok Matt-tel? Gondolom miatta tűntél el-milyen jó megfigyelő, gondoltam magamban, de még Neki se fogom elmondani, hogy mi történt…ezt is megpróbálom száműzni agyam legmélyére.

-Folytattuk a „kellemes” beszélgetésünket-mondtam, ami részben igaz is volt.

-Nagyon megbántott?-kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.

-Igen-mondtam halkan, miközben belekortyoltam a forró italba…mintha az mindent jobbá tenne.

-Nagyon szeretted, ugye?

-Most komolyan Matt-ről akarsz beszélgetni?-kérdeztem, miközben elnyomtam a cigim.

-Igaz, bocsánat.

-Semmi baj, csak tudod, nekem Ő volt az első barátom és kicsit nehéz túltennem magam azon, hogy ennyire megbántott-mondtam-Nem mintha még mindig szeretném, csak most, hogy itt van, előjött minden emlék-tettem hozzá gyorsan.

-Komolyan Ő volt az első barátod?-hüledezett.

-Igen, tudod, 14 voltam, amikor belecsöppentem ebbe az egészbe és előtte nem igazán foglalkoztattak a fiúk, utána meg időm nem volt-magyaráztam-Meg úgy elég nehéz is, hogy még nem voltam egy rendes randin se-tettem hozzá.

-Ezt hogy érted?

-Tudod, azt nem igazán nevezném randinak, ahol plusz két ember ül az asztalnál.

-Várj, kitalálom: Dave és Joe?!-nézett rám.

-Pontosan-bólintottam.

Elkezdett nevetni.

-Most elképzelem, ahogy ott állnak felettetek és jegyzetelnek minden egyes szót, amit mondasz.

-Hát ez így szokott lenni, kivéve a jegyzetes részt. És tudod, nem is olyan vicces. A legtöbb srác a kezemet se merte megfogni, de volt olyan is, hogy mikor meglátta Dave-et és Joe-t, egyből ki is fordult az étteremből.

-Jó, igazad van, tényleg nem vicces-mondta, de alig tudta abba hagyni a nevetést-Tudod mit-mondta, miután abba tudta hagyni-majd én elviszlek vacsorázni. Csak mi ketten.

Ettől legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, de mégse tehettem.

-Öhmm…eltűnés, szobafogság…emlékszel?

-Majd megoldom-mosolygott rám.

-Hát, sok szerencsét hozzá-mondtam, mert tudtam, hogy nem fog Dave elengedni sehova-Hát, ha nem haragszol, én most megyek aludni, holnap hosszú napunk lesz-mondtam, miközben felálltam.-Te nem jössz még?

-Nem, én még maradok egy kicsit-válaszolta, miközben ismét a cigijéért nyúlt.

-Hát akkor, Jó éjszakát.

-Neked is Jó éjt!

-Egyébként mondták már, hogy nagyon jó hallgatóság vagy?-fordultam vissza az ajtóból.

-Igen-felelte nevetve.

-Akkor jó-nevettem rá, aztán be is mentem.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba és átpörgettem az agyamban a napomat. Először Matt…aztán Zayn. Furcsa, hogy mennyire megnyugodtam mellette és teljesen el tudta velem felejtetni a Matt-tel történteket. Még egyszer átpörgettem a beszélgetésünket, de csak egy mondat dübörgött folyamatosan a fejemben: „Csak mi ketten”. Erre a gondolatra elmosolyodtam és a nap többi része eltörpült az mellett, amilyen boldog ettől a kis mondattól voltam, és minden félelmem ellenére, mosolyogva aludtam el.

Másnap csak 9-re mentünk, de már a koncert helyszínére, hogy ott is el tudjuk próbálni. Először én mentem fel a színpadra, aztán a fiúk jöttek, végül előadtuk a közös számot is. Most szerencsére nem estem le a színpadról.

Ebédelni még visszavittek minket a szállodába. Útközben Dave elmondta, hogy reggel oda ment hozzá Matt és azt mondta, hogy csak addig marad, amíg nem találunk új táncost. Erre egy nagy kő esett le a szívemről. De arra a kérdésre, hogy szerintem miért döntött így, csak annyit mondtam, hogy nem tudom.

-Amúgy van egy kis meglepetésem. De nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled-mondta Dave.

-Mi az? Csak nem végre megkapom a kutyát?-néztem rá reménykedve.

-Nem, azt nem-mondta nevetve-Szerintem elég volt a háziállatokból.

Egészen a szállodáig találgattam, szerintem már mindenki agyára mentem.

De amikor beléptem a szállodai szobába, meglepődtem, erre aztán tényleg nem számítottam. Elmosolyodtam és elkezdtem a legjobb barátom felé futni.