-Miért állt meg?-kérdeztem ijedten.

-Nem tudom-hangzott a nem sokat segítő válasz.

-De mindjárt megkérdezem.-Hallottam, ahogy leemeli a telefont.

-Jó estét, a lift megállt és bent ragadtunk-mondta és hallgatta a választ.

-Oh-hangjából döbbenetet hallottam ki.-És meddig tart?-ismét csend, várta a választ-Jó, köszönöm.

-Mi van?

-Áramszünet. Valamit csinálnak.

-Remek. És mikor lesz újra? És miért nem írták ki sehova?

-Hát nem tudta pontosan megmondani, de úgy 2-3 óra. Állítólag ki van írva.

-Tessék?-döbbentem le-Most ugye csak viccelsz?

-Nem, sajnálom-hallottam, ahogy leteszi a táskáját és elhelyezkedik a földön.

-Te most mit csinálsz?-förmedtem rá-Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?

-Ha idegeskedek, attól nem lesz hamarabb áram. Úgyhogy nyugodj meg, ülj le, elég sokáig itt leszünk-közben elővette a telefonját, hogy valami fényforrás legyen. Egy ideig karba tett kézzel álltam, végül megadtam magam és letelepedtem, a fejemet a lift falának döntve. Elővettem a telefonom, írtam egy SMS-t Dave-nek, hogy bent ragadtunk a liftben, majd elkezdtem írni Zayn-nek is, de egyszer csak elsötétült a kijelző.

-Már csak ez hiányzott-mérgelődtem.

-Mi van?-hallottam Matt hangját valahonnan mellőlem.

-Semmi! Csak lemerült a telefonom.

-Kell az enyém?

-Nem-mondtam dühösebben, mint ahogy akartam.

Összeszorítottam a szemem és mély levegőt vettem, hogy egy kicsit megnyugodjak.

-És hogy vagy? Rég beszéltünk-mondta csevegő hangnemben.

-Muszáj beszélgetnünk? Nem lehetne, hogy szépen csendben kivárjuk ezt a pár órát?-kérdeztem dühösen, mert egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni, főleg nem Vele.

-Ahogy akarod-hangzott a válasz.

Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Beragadok egy liftbe, ráadásul azzal az emberrel, akit a hátam közepére se kívánok. Ennyire peches is csak én lehetek. Ráadásul ma időbe vissza értem volna a szállodába, erre tessék, itt rostokolok egy hülye liftbe, összezárva Matt-tel. Az idő csigalassúsággal vánszorgott, legalább is úgy éreztem. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de egyszer csak megszólalt Matt.

-Most komolyan nem szólsz hozzám? Csendbe akarod kivárni, míg újra lesz áram?

-Igen, úgy terveztem-feleltem.

-Pedig talán az idő is gyorsabban telne, ha beszélgetnénk.

Hangosan fújtam ki a levegőt.

-Miről akarsz beszélgetni?-morogtam.

-Igazából kérdezni akartam valamit.

-Mit?

-Te és az a srác. Együtt vagytok?

-Zayn-nek hívják-javítottam ki-Nem mintha sok közöd lenne hozzá. De honnan veszed?-néztem felé.

-Láttalak ma kijönni titeket az öltöződből.

Na, már csak ez hiányzott, gondoltam magamban.

-Mi is ezt csináltuk, emlékszel?-tette hozzá halkan.

A telefon fénye megvilágította az arcát, így bele tudtam nézni égszínkék szemébe, amiből csalódottságot és fájdalmat véltem kiolvasni.

-Igen, emlékszem-suttogtam, még mindig a szemeibe nézve, a sok jó emlék elárasztotta a gondolataimat, mert azok is voltak, majd hirtelen elkaptam a tekintetem.

-Emlékszel az első randinkra?-kérdezte és én felnevettem.

-Úgy érted arra, amelyikra nem jöttél el?

-Nem-mondta nevetve Ő is.

-Igen, emlékszem. Úgy 1 órát késtél és valami ritka rossz étteremben voltunk és Dave ott ült a másik asztalnál és árgus szemmel figyelt minket. Tiszta ciki volt.

-Hát, sose legyen rosszabb randink-nevetett.

-Tudtad, hogy mindenki féltett Tőled? Dave is azért jött el, nem igazán voltál Neki szimpatikus.

-Miért?

-Hogy is fogalmazzak-gondolkoztam el-Mindenki tudta, hogy milyen az életviteled.

-Most összezavartál, nem értem.

-Gyakrabban váltogattad a barátnőidet, mint más az alsóneműit és a többiről ne is beszéljünk-böktem ki-Így már érthető? És nem akarták, hogy én is csak egy újabb strigula legyek a noteszodban vagy bármi más történjen velem.

-Oh, értem. De hát mit tudok tenni, ha döglenek értem a lányok?

Nem szóltam semmit, csak megforgattam a szemem, de aztán rájöttem, hogy ebből Ő nem lát semmit.

-Te sosem fogsz megváltozni.

-És eláruljak valamit? Nincs is noteszem. Az ágyam fölött szoktam húzogatni a vonalakat-nevette el a végét.

-Szerintem ez egyáltalán nem vicces-mondtam komoran.

-Jó, igazad van, bocsi. Rossz vicc volt-ismerte be.

Pár perces csend következett, amit végül én törtem meg.

-Még meddig maradsz?

-Chris nagyon jó, hamar be fog tanulni. Úgyhogy szerintem szerdán megyek haza.

Elgondolkoztam. Ma csütörtök van, tehát már csak alig 1 hét.

-Értem.

Hallottam, ahogy mély levegőt vesz, majd kifújja.

-Nicole, tudom, hogy utálsz, de-közbe vágtam így nem tudta folytatni.

-Matt, én nem utállak. Az, hogy így viselkedek Veled, meg a pofon, az azért volt, mert akkor nem volt rá alkalmam, hogy megtegyem. Nem azt mondom, hogy mindent elfelejtettem, mert azt nem lehet, csak egyszerűen tovább léptem, megpróbálok felejteni, de tüskék azért még maradtak bennem-mondtam és rájöttem közben, hogy így is érzek. Nem tudtam utálni, csak sajnálni.

-Talán ez az utolsó alkalom, hogy kettesben vagyunk, jövő héten elmegyek és lehet, hogy soha többet nem fogunk találkozni, ezért őszinte leszek, kérlek hallgass végig-kis szünetet tartott, de nem szóltam semmit, így folytatta-Igen, tudom, hogy elég sok csajom volt, bár lehet, hogy ezt rosszul fogalmaztam meg, mert a legtöbb csak egyéjszakás kaland volt. Elragadott magával ez az egész világ. Jöttek a bulik, a csajok, a pia és a drogok. De aztán jöttél Te. Azt hittem, hogy képes leszek megváltozni Érted és akartam is…de egyszerűen nem ment. A mai napig nem megy. Azon az éjszakán, amikor elrohantál, igen, ideges és mérges voltam, mert nem tudtam elfogadni, hogy nem akarsz engem, pont engem, aki addig bárkit megkapott, akit csak akart. Csak másnap döbbentem rá, mikor kitisztultam, hogy milyen egy állat voltam. De akkor már késő volt. Tényleg sajnálom. Főleg most, hogy látlak Zayn-nel és látom, hogy tovább léptél, boldog vagy. Ami rettentően fáj, de meg is értem, hiszen ki akar magának egy ilyen pasit?!-nevetett fel kesesűen- Senki. De tudod, bármit megadnék, hogyha az egészet újra kezdhetnénk…bármit-az utolsó szót már szinte suttogta.

Percekig nem tudtam mit mondani, csak az járt a fejemben, amit mondott. Vajon igaz lehet ebből bármi is? Vagy csak egy újabb trükk? Egyszerűen nem tudtam eldönteni.

-Hát az időt nem tudjuk visszaforgatni, ami megtörtént, az megtörtént. Csak azt remélem, hogy egyszer sikerül leküzdened ezeket a problémákat-mély levegőt vettem, most rajtam volt a sor, hogy őszinte legyek-Talán ha nem innál és szednél minden féle szart, lehet, hogy még mindig együtt lennénk. Mert ha tiszta vagy, az egyik legjobb ember vagy a világon, ezt komolyan mondom. De így nem megy. Képtelen vagyok egy ilyen emberrel együtt lenni. Csak rettegnék, hogy mikor borul el megint az agyad és mikor ismétlődik meg az az este.

Nem szólt semmit, csak bámult maga elé. Aztán oda ült mellém és megfogta a kezem.

-Nicole, tudom, hogy már nem hiszel nekem…de én még mindig szeretlek.

-Ne kezdd, kérlek-húztam ki a kezemet az övéből.

Ismét pár perces csend következett, amit most Ő tört meg.

-Kérdezhetek még egyet?

-Persze.

-Szerettél Te engem valaha? Mármint úgy igazából.

Elgondolkoztam. Nem tudtam, mit válaszoljak, hiszen az, amit iránta éreztem egykor, a közelében sem jár ahhoz, amit most Zayn iránt érzek. De nem volt időm válaszolni, mert a liftben hirtelen világos lett, ami teljesen elvakított és elindult.

-Na végre-ugrottam fel és felvettem a táskám.

A liftből kiérve láttam, hogy már ott vár Joe. Elindultam felé, közben vetettem egy pillantást a faliújságra, ahol egy kis darab papíron, szörnyű kézírással ugyan, de tényleg ki volt írva, hogy nem lesz áram.

-Kisebb betűkkel nem tudták volna kiírni?-mérgelődtem.

Köszöntem Joe-nak majd Matt-tel együtt kimentünk az épület elé és beszálltunk a kocsiba, néma csendben vártuk ki, hogy vissza érjünk a szállodába.

Már a liftben álltunk, Matt épp kiszállt, amikor utána szóltam.

-Matt. A kérdésedre a válasz…azt hiszem nem. Sajnálom.

Még láttam, ahogy ökölbe szorul a keze, szomorúan megfordul és elindul a szobája felé, majd a lift ajtó bezárult és én hangosan fújtam ki a levegőt, miközben hátamat neki vetettem a lift oldalának.