-Hol voltál tegnap este?-kérdezte. Nem volt ideges vagy dühös. Hangja mégis megrémisztett. Olyan volt, mintha lemondott volna valamiről.

-A szobámba. Miért?-feleltem, de nem néztem rá…nem tudtam ránézni.

-Igen? Hát pedig ez szerintem nem ott készült-és elém dobta az újságot.

Csak most vettem észre, hogy még jó pár napilap hever az asztalon és a címlapon mindegyiken ugyan az a kép volt…Matt és én. Vetettem egy gyors pillantást a címre: „Lebuktak! Nicole végre felvállalja kapcsolatát a táncosával?!”-virított az egyiken. A többire már rá se mertem nézni.

-Várom a magyarázatot-dőlt hátra Dave és még mindig engem nézett.

-Én…én…-nyögtem, de nem tudtam mit mondani.

-Nicole, megint kiszöktél. Komolyan, mit csináljak Veled?! Még 8 óra sincs és már egy tucat újságíró hívott, hogy nyilatkozzak! Mégis mit mondjak?! Hogy nem azzal jársz, akivel csókolózás közben lefényképeztek?!-itt megállt, mély levegőt vett, hogy egy kicsit lenyugodjon-Az egyetlen ok, amiért nem hívom fel Apádat az az, mert Ő is olvas újságot. És azt hiszem elég büntetés lesz az számodra, hogy megmagyarázd ezt az egészet Zayn-nek.-felállt és elindult kifelé, de az ajtóból visszafordult.-És a sajtóról se feledkezz meg! Én ebből nem foglak kihúzni! Ha olyan nagy lány vagy már, hogy szerinted akármit megtehetsz, akkor ezt is el tudod intézni. Én itt befejeztem!-azzal kiment.

Ott álltam, megsemmisülten és minden szava csak úgy dübörgött a fülemben. Igaza volt…mindenben. Lerogytam a székre és csak bámultam az újságokra. Ez nem lehet…ez nem történhetett meg velem…biztosan csak egy rossz álom…de nem, rá kellett jönnöm, hogy ez valóság, amit én okoztam.

Léptekre lettem figyelmes, az újságokat gyorsan egymásra helyeztem. Semmi értelme nem lett volna eltüntetni, tudtam jól, hogy az internetet valószínűleg már körbe járta, úgyhogy csak idő kérdése, hogy Zayn rátaláljon. Be is lépett Zayn a konyhába, rám mosolygott és jó reggelt kívánt, majd felém hajolt, hogy megcsókoljon, de akkor a címlapon lévő kép elvonta a figyelmét. Egy pillanatra megdermedt, majd felvette az újságot.

-Mondd, hogy ez nem Te vagy-mondta és szavaiból kihallottam a dühöt.

-Zayn, én…-kezdtem a könnyeimmel küszködve, de nem tudtam mit mondani.

-Mondd, hogy nem Te vagy-nem kiabált, de ez sokkal jobban fájt.

Nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem. Hallottam, ahogy fellapozza az újságot, majd fél perccel később visszadobta az asztalra.

-Zayn, én annyira-de nem tudtam befejezni, mert közbe szólt.

-Azt akarod mondani, hogy sajnálod? Tényleg? Nekem nem úgy tűnik-bökött a kép felé, majd folytatta- Azt hittem, hogy Te más vagy…más, mint a többi lány… De ugyanolyan vagy Te is-nézett végig rajtam. A szeméből és a hangjából csak úgy sütött a csalódottság, a düh és az undor keveréke-Csak egyet mondj meg. Miért?-nézett végül a szemembe, de meg se várta, hogy válaszoljak. –Tudod mit? Nem is érdekel! Azt hiszem eleget láttam. Nem vagyok kíváncsi a szánalmas magyarázkodásodra. Remélem boldogok lesztek-az utolsó mondatot merő gúnnyal mondta ki.

Majd kiment. Csak ültem, magam elé bámulva.

-Mert egy idióta vagyok-suttogtam a miértre, amit Ő már nem hallott.

Egy pár percig csak ültem ott, majd felálltam, az újságokat összegyűrtem és kidobtam a kukába.

Bementem a szobámba, ránéztem a telefonomra, amin 10 nem fogadott hívás volt és egy SMS. Mielőtt még bármit is megnyithattam volna, ismét csörgött a telefonom. Apa volt az. Vettem egy mély levegőt, majd megnyomtam a fogadás gombot.

-Szia Apa!

-Nicole, mi ez a címlap? Azt hittem, hogy már rég szakítottatok.

-Szakítottunk is. Ez csak egy félreértés.

-Szóval nem Te vagy az?

-De én vagyok. Ez csak egy…egy szerencsétlen véletlen volt.

-Véletlenül megcsókoltál valakit? Mégis hogy?!-vont kérdőre.

-Jó, rosszul fogalmaztam. Hiba volt.

-Nicole, ugye tudod, hogy

-Apa, kérlek-szóltam közbe-Ez így is elég nehéz most nekem, nem kell, hogy Te is kioktass. Tudom, hogy hülye voltam.

-Legalább belátod. Most mennem kell, de erről még beszélünk. Szia-és már ki is nyomta.

-Szia Apa-suttogtam az immár néma telefonba.

Megnéztem a nem fogadott hívásokat. Apa, Nicky és Sammy. Majd később visszahívom őket. Megnyitottam az SMS-t. Matt-től jött. Csak egy rövid mondat volt benne: „Remélem tetszett a búcsúajándékom!”

Elöntött a düh, legszívesebben elsírtam volna magam. Ez nem lehet... Gyorsan visszaírtam. „Miért?! Mire volt ez jó?!”

Nem kellett sokat várnom a válaszra. „Igazad volt. Nem tudtam elfogadni, hogy sosem kaptalak meg teljesen. Ha az enyém nem lehetsz, akkor másé se legyél.”

Nem volt erőm visszaírni, ismét elöntött a düh és eldobtam a telefont, ami a szemközti falnak csapódott és darabokban ért földet. Lerogytam a földre és csak sírtam.

Hogy tehette ezt Velem? Hogy volt képes megrendezni ezt az egészet? És én még bíztam benne…segíteni akartam Neki… Megint belesétáltam a csapdájába. Hogy lehetek ennyire hülye és naiv?! Utáltam Matt-et, de nem tudtam teljesen hibáztatni, hiszen elmentem, ott voltam. Zayn teljes joggal undorodik tőlem. Én is undorodok magamtól. Még ha el is mondanám Neki az igazat, nem hinném, hogy hinne nekem…eljátszottam a bizalmát.

Zayn…láttam magam előtt az arcát…és csak egy gondolat járt a fejemben. Vége…mindennek vége…

Délelőtt még el kellett mennem egy fotózásra. Nehéz volt úgy mosolyogni, hogy legszívesebben sírtam volna.

Az újságírók egész nap hívogattak. A végén már fel se vettem. Kár volt összeraknom a telefont. És ha ez még nem lett volna elég, nem csak Zayn haragudott rám, hanem a többi fiú is, hiszen átvertem a barátjukat.

Délután dedikáláson voltunk, majd egy rádióban, ahol szintén felhozták a képet, láttam, ahogy Zayn arca megkeményedik. Fájt a tudat, hogy utál. De hát én kerestem a bajt, megérdemlek mindent.

Már egy hét telt el a cikk óta és Zayn-nel eljutottunk arra a szintre, ha bementem valahova, akkor Ő kiment onnan. A többiek se szóltak hozzám, kivéve Niall-t. Ő két nap után már beszélt velem. Persze Ő is haragudott, hiszen átvertem Zayn-t és nem is helyeselte, amit tettem, de azt mondta, hogy ez a kettőnk dolga.

Épp a szállodai szobámban ültem, a kedvenc könyvemet olvasva, a P.S. I love you-t. A legtöbb időt a szobámban töltöttem, ha nem volt valami elfoglaltságunk. Egyszer csak kopogtak.

-Szabad.

-Szia-dugta be Niall a fejét mosolyogva.

-Szia-erőltettem magamra egy mosolyt.  Bejött és leült mellém az ágyra.

-Elmegyünk bowlingozni. Van kedved jönni?

-Kik mennek?

-Hát mi mind, néhány táncos, meg Te-felelte.

-Mi mind-ismételtem a szavait, tehát Zayn is-Nem akarom rontani a levegőt, úgyhogy inkább itt maradok.

-Most komolyan? Meddig akarod még játszani a remetét? Egész nap csak itt ülsz ebben a szobában.

-Nem is játszok semmit.

-Rossz Rád nézni, meg Zayn-re is. Nem mondja, de hiányzol Neki, tudom.

-Kedves vagy Niall, de szerintem sose fog nekem megbocsátani.

-Szerintem meg beszélj Vele.

-És mégis hogy? Ha nem vetted volna észre, kerül engem.

-Ja, tényleg, ez igaz-gondolkozott el-Hát gyere el velünk.

-Nem, tényleg nem megyek el. De Ti érezzétek jól magatokat.

-Hát jó, Te tudod-vonta meg a vállát, azzal fogta magát és kiment a szobából.

Pár napra rá épp próbáltunk az aznap esti koncertre. Épp mentem ki az előtérbe, de attól, amit láttam, földbe gyökerezett a lábam.